Megértem, hogy muszáj volt a házon tetőt cserélni. Sajnálom, hogy éppen akkor érkeztem.
Megértem, hogy nagyon vártatok, és örültetek nekem. Sajnálom, hogy nem fiúnak születtem.
Megértem, hogy a nővérem után megrémített egy teljesen más személyiségű gyerek. Sajnálom, hogy kicsit sem hasonlítunk.
Megértem, hogy szeretted volna, ha minél előbb ovis leszek. Sajnálom, hogy én olyan nehezen szoktam be, és csak azért voltam ott, hogy azt lássam, elégedettek vagytok.
Megértem, hogy egy percig nem gondolkodtál, vállald-e a juhászfiú szerelméből érkező nővéremet. Sajnálom, de talán innen gyökerezik a bennem lévő eredendő szégyenérzet.
Megértem mennyire szerettétek egymást apuval. Sajnálom, hogy ilyen fiatalon ennyi nehéz döntést kellett hoznotok.
Megértem, hogy nem volt könnyű helytállni a helyi, nagyra becsült igazgatónő lányaként. Sajnálom, hogy túl gyakran hangzott el nálatok: ”bármi történjen is, tudj megállni a lábadon”.
Megértem, hogy meg akartál felelni az embereknek. Bárcsak a saját igényeidnek is megtetted volna!
Megértem, hogy mindig nagyon sok dolgod volt. Sajnálom, hogy rosszul esett, amikor nem nézted végig minden egyes rajzomat, amit mutattam.
Megértem, hogy tanítóként soha nem akartál kivételezni velem a társaim előtt. Sajnálom, hogy sokszor azt éreztem, bárkit szívesebben elfogadnál helyettem.
Megértem, hogy érzelmileg biztonságosabb volt nem belevonódni a kapcsolatunkba. Sajnálom, hogy folyton azt éreztem, én nem vagyok elég szerethető.
Megértem, mennyire nehéz lehetett apu szüleivel lakni. Sajnálom, hogy mindenbe bele akartak szólni, és ez felőrölt benneteket.
Megértem, és tudom mennyire nehéz volt apu alkoholproblémájával együtt élni. Sajnálom, hogy nem volt lehetőséged változtatni… és azt is, hogy ennek ellenére én mennyire szerettem őt.
Megértem, hogy nővéremmel hasonló személyiségek vagytok. Sajnálom, hogy én apuval alkottam egy koalíciót.
Megértem, hogy nem akartad kimutatni mennyire fájt, amikor ő meghalt. Sajnálom, annyira nagyon sajnálom, hogy ilyen fiatalon el kellett válnunk tőle!
Megértem, hogy egyszerűbb volt nem beszélni a fájdalomról. Sajnálom, hogy én rákényszerítettelek benneteket.
Megértem, hogy kényelmetlen volt nektek, hogy apu halála után kimondtam, mennyire szeretlek titeket. Sajnálom, de veletek nem akartam ezt elmulasztani.
Megértem, hogy nehéz volt egyedül nevelni bennünket. Sajnálom, hogy nekem „mindig volt valami bajom”.
Megértem, hogy önállóságra szerettél volna sarkallni. Sajnálom, hogy én utáltam a kollégiumot, és inkább a közeledben maradtam volna.
Megértem, hogy talpraesettségre akartál nevelni azzal, hogy nem érzelgünk sokat a dolgokon. Sajnálom, hogy én mégis annyira érzékeny vagyok.
Megértem, hogy ez egy védekező mechanizmus nálad, de bárcsak több gyerekkori emléked lenne rólunk!
Megértem, hogy felnőttként is a legjobbat szeretted volna nekem. Sajnálom, hogy úgy éreztem, soha nem tudok elég jó lenni.
Megértem, hogy a határok eléggé elmosódtak otthon. Sajnálom, hogy a sajátjaimért néha mélyre kellett mennem.
Megértem, hogy folyton magadat okoltad egy-egy problémám miatt, vagy ha terápiához fordultam segítségért. Sajnálom, én soha nem vádoltalak egyikért sem.
Megértem és tudom, hogy minden tőled telhetőt megtettél értünk, amiért örökké hálás is leszek. Sajnálom, hogy ennek ellenére ilyen érzések vannak bennem.
Sajnálom, hogy felismertem, úgy lehet kiegyensúlyozott életem, ha elsősorban magamnak próbálok megfelelni. Remélem, egyszer te is kipróbálod!
Sajnálom, hogy kiléptem a megszokott családi dinamikából. Remélem, egyszer megértitek miért.
Sajnálom, hogy én merek nemet mondani valamire, ha az nekem vagy a családomnak nem jó. Tudom, rémisztő lehet nem beállni a sorba.
Sajnálom, hogy én feltétel nélkül megbízom a férjemben, mert tudom, számíthatok rá. Kívánom, hogy egyszer te is átéld ezt!
Sajnálom, hogy a saját aggályaid beárnyékolták az unoka érkezésének hírét. Bárcsak csupán egy nagy öleléssel reagáltál volna!
Sajnálom, de én naponta többször kimondom és kimutatom a kisfiamnak, mennyire szeretem. Azt szeretném, ha efelől nem lenne kétsége sem. Kérlek, hidd el, nem lehet valakit „túlszeretni”!
Sajnálom, de ha kell, ezerszer is félbeszakítom a házi munkát, ha a gyerekem szeretne valamit mutatni. Remélem, elfogadod, hogy szerintem ezt az időt nem tudnám soha pótolni!
Sajnálom, hogy már nem akarlak meggyőzni a saját látásmódomról. Kívánom, hogy tárd fel, és fedezd fel a sajátodat!
Már egyáltalán nem sajnálom azt, akivé váltam.
Remélem, egyszer majd te is velem örülsz ennek!
A “Gyermeked voltam, anya lettem – anyaság generációkon át” elnevezésű pályázatunk további munkáit IDE KATTINTVA olvashatjátok.
Kapcsolódó cikkek
