Család

Kora nyárias idő várható húsvétkor

Nagyrészt napos, kora nyárias időre számíthatunk a húsvéti hétvégén.
2025. Április 18.
húsvéti kosár

(Kép forrása: Getty Images)

Nagypénteken még több hullámban várható zápor, zivatar és a hőmérséklet is kissé visszaesik, de ezt követően nagyrészt napos, kora nyárias idő várható a húsvéti hosszú hétvégén, 20-26 Celsius-fok feletti maximumokkal – derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből.

Nagypénteken az ország nagyobb részén erőteljes marad a gomolyfelhő-képződés, és többfelé, akár több hullámban számíthatunk a záporok, zivatarok mellett főként a keleti országrészben esőre is. A felhőzet délnyugat felől napközben lassan szakadozik. Arrafelé napközben is kisebb a csapadék esélye, majd estefelé már határozottan csökken a felhőzet és a csapadékhajlam. Élénk lökések kísérhetik a déli, délnyugati szelet, de zivatarok környezetében erős lökések is valószínűek. A legmagasabb nappali hőmérséklet 14 és 22 Celsius-fok között alakul, míg a tartósabban csapadékos tájakon kell az alacsonyabb értékekre számítani.

Nagyszombaton a fátyolfelhők és az időnként erőteljesebb gomolyfelhő-képződés mellett sok napsütésre lehet készülni, de néhol előfordulhat zápor, zivatar. A délnyugati, déli szelet élénk lökések kísérhetik. A minimum 6 és 11 Celsius-fok, a maximum pedig 18 és 23 Celsius-fok között várható.

Húsvétvasárnap a gomoly- és fátyolfelhők mellett alapvetően napos idő várható, legfeljebb elvétve fordulhat elő zápor, zivatar. A déli, délnyugati szelet élénk, a Dunántúlon erős lökések is kísérhetik. A minimum-hőmérséklet 6 és 11 Celsius-fok, míg a maximum 20 és 26 Celsius-fok között alakul.

Húsvéthétfőn döntően napos idő várható a fátyolfelhők és a kevés gomolyfelhő mellett, de csapadék nem valószínű. A délies szél időnként megélénkül. Hajnalban 8-13 Celsius-fok közé hűl le, délutánra pedig 21-27 Celsius-fok közé melegszik fel a levegő aznap.

Forrás: MTI