Ez a szép lánynév már 1955-ben ott volt a Top100-ban, a középmezőnyt erősítve az 54. helyen. Innen még évtizedekig felfelé ívelt a karrierje, aztán sok más női névhez hasonlóan mégis kikopott a nagy kedvencek közül.
Hogy ne csigázzunk tovább, el is áruljuk, hogy ez a szebb napokat látott lánynév nem más, mint a Melinda. Ez a HUN-REN Nyelvtudományi Kutatóközpont Utónévkeresője szerint ismeretlen eredetű, korábban „nagyon gyakori”, ma pedig csak „elég ritka” női név itthon.
Más források szerint irodalmi névalkotás, fantázianév, ami hársfából készült pajzsot jelent.
Ekkor élte fénykorát a Melinda név
1965 és 1974 között közel félezer kislány kapta a szépen csengő Melinda nevet a születeitől, 1975 és 1984 között pedig elérte a csúcsot: ekkor már ezernél is több újszülöttet anyakönyveztek így, és a Top100-ban az előkelő 16. helyig szárnyalt.
1985 és 1994 között visszaesett a 30. helyre, 1995-től kezdve pedig hivatalosan is belépett a sereghajtók közé. 2008-ban már csak egy hajszál választotta el attól, hogy kiszoruljon az illusztris listáról, ugyanis csak a 99. helyen végzett, 2010-ben aztán végképp búcsút vett a Top100-tól, azóta sajnos hiába keressük a felkapott lánynevek között.
Hasonló, de mégis más
Az itthon anyakönyvezhető lánynevek között bukkantunk rá a Melindához nagyon hasonló, mégis tőle távol álló keresztnévre, ami nem más, mint a Melina.
Ez a női név görög és germán gyökerekkel rendelkezik, és annyit tesz, mézecske.
Fotó: Getty Images – Jocelyn Michel