Az orvos lebeszélte Illés Fanni édesanyját arról, hogy hazavigye a babáját, amikor látták, hogy fogyatékossággal született. Szerencsére az anya hallgatott az ösztöneire, és visszament érte. „A külvilág mindig előítéletes volt velem, de soha semmiben nem lett igazuk” – mondja Illés Fanni, akinek nagy erőfeszítésébe került, hogy ma végre elmondhassa: nem foglalkozik a negatív hangokkal.
A riportban mesél támogató családjáról, akiknek hozzáállását, belső erejét is köszönheti. Paralimpikonunk tizennégy éves volt, amikor bekerült életébe az úszás, amiről elmondta, hogy nagyon sok mindent adott neki, és segített elfogadnia magát és megismernie egy új közösséget, ahova tartozhatott.
A sportoló kisfia, Mór 2022-ben született meg. Fanni a videóriportban őszintén mesélt szülés utáni depressziójáról, amivel kapcsolatban elmondta, hogy kisfia másfél éves korában ismerte fel, hogy baj van. A videóban beszélt arról, hogy mi segített neki ebben az időszakban, és hogyan tudott kijönni ebből az állapotból – a vele készült lenyűgöző riportot itt tudod megnézni: