Család

Meghalt Niva, a budapesti állatkert szeretett tigrise

Ha jártatok az elmúlt években a Fővárosi Állat- és Növénykertben, biztos, hogy találkoztatok Nivával!
2023. Augusztus 04.
Niva a tigris

Szomorú eseményről számolt be a Fővárosi Állat- és Növénykert: meghalt Niva, a szeretett tigris, aki a Budapesten töltött idő alatt öt kölyöknek adott életet és nevelt fel nagy gonddal.

Ég veled, Niva!

„Jóllehet az állatkerti állatok jellemzően tovább élnek, mint a vadonban, természetesen ők sem örök életűek. Így aztán a sok születés mellett időnként szomorú hírekről is be kell számolnunk. Különösen akkor, ha egy olyan állatunk hagyja el az árnyékvilágot, akit szinte minden látogatónk jól ismer” – kezdték a szívszorító bejegyzést.

„Niva 2006. május 18-án született a hollandiai Rhenen városában működő Ouwerhands Állatparkban, majd 2010 októberében lett a mi Állatkertünk lakója. Párjával, az akkor már két esztendeje Budapesten élő Norbival hamar összeszoktak: frigyükből öt kölyök született, akik aztán sikeresen fel is cseperedtek. Virgil, Manu és Thrax felnőve a németországi Gelsenkirchen állatkertjébe, Grusha és Macan pedig a Miskolci Állatkertbe kerültek” – tudatták az érdeklődőkkel.

A 17 éves Niva életét a korral járó gyógyíthatatlan betegségek az elmúlt időszakban nagyon megnehezítették, az utóbbi hetekben pedig jelentősen romlott az állapota. Bár az állatorvosok mindent megtettek, hogy segítsenek rajta, múlt hét végére annyira súlyossá vált a helyzet, hogy kénytelenek voltak Nivát elaltatni.

Nyitókép: Fővárosi Állat- és Növénykert Facebook, Forrás: zoobudapest.com