Család

Megmutatta magát a budapesti állatkert hangyászbébije, mostantól ti is találkozhattok vele!

A hangyászkölyök május 31-én látta meg a napvilágot a Fővárosi Állat- és Növénykertben, mostantól pedig bárki megcsodálhatja!
2023. Június 16.
Hangyászkölyök

„Állatkertünk a hangyászbébi bemutatásával kezdi a vakációt. Az apróság persze ebben a korban idejének nagy részét anyja hátába csimpaszkodva tölti, így cipeltetve magát. A legjobban délelőtt 10 órakor látni, mert ilyenkor a gondozók látványetetést is tartanak a sörényes hangyászoknál” – adta hírül az Állatkert.

A kis hangyász szülei, Isabela és William 2014-ben érkeztek Budapestre, és az elmúlt hónapokban ünnepelték tizedik születésnapjukat. A családalapítást nem ma kezdték, a mostani már a negyedik gyermekük, korábban 2016-ban, 2018-ban és 2020-ban lettek szülők.

A korábban született kölykök azóta már felnőttek és külföldi állatkertekbe költöztek, Csehországban, Ausztriában és Hollandiában töltik mindennapjaikat. Érkezésük azért különösen örömteli, mert ez az állatfaj természetes élőhelyén ritkulóban van és természetvédelmi szempontból sebezhetőnek számít.

A kéthetes bébi nemét egyelőre nem lehet tudni, így még nevet sem kapott. Igaz, nagyobb testvérei is „uniszex”, édességekre utaló neveket kaptak: az elsőt Bejglinek, a másodikat Flódninak, a harmadikat pedig Gubának nevezték el.

Tudtad?

A sörényes hangyász (Myrmecophaga tridactyla) Dél-Amerikában őshonos. Az úgynevezett vendégízületesek közé tartozik, ahová a lajhárokat, illetve az övesállatokat, vagyis a tatukat is sorolják. Legközelebbi rokonaik a fán lakó dolmányos hangyászok, viszont nem állnak közeli rokonságban a hangyászsünökkel, ez utóbbiak ugyanis tojásrakó emlősök. 

Forrás: Via, Fotó: Fővárosi Állat- és Növénykert Facebook