Család

„Mindenkinek azt mondta, hogy szeretlek, mert nem nagyon tudta, hogy mit jelent pontosan” – Három gyermek örökbefogadó szülei Ildikó és István

Antal-Béládi Ildikó és Antal István három örökbefogadott gyermeket nevelnek. Mindhármójukkal másképp alakult a kötődés, ami miatt voltak nehéz időszakok. Szülősorsok videósorozatunkban erről is meséltek.
2024. Március 04.
(Kép forrása: Videórészlet)

Antal-Béládi Ildikó és Antal István tizenegy éve házasok, és három örökbefogadott gyermekük, két kislányuk és egy kisfiuk van. Ildikó lupusszal, egy autoimmun betegséggel küzd, emiatt döntöttek úgy, hogy nem vágnak bele abba, hogy vér szerinti gyerekeik legyenek.

Legidősebb gyermekük, Gréta két és fél éves volt, amikor a házaspárhoz került, és ekkor már három helyen is volt korábban: egy csecsemőotthonban, majd két nevelőszülőnél is. A kötődés is nehezen ment, Ildikó szerint vele körülbelül másfél évig nem nagyon alakult. Kisfiukkal és legkisebb lányukkal is más-más módon indult a közös történetük.

Szülősorsok videósorozatunkban arról meséltek Ildikóék, hogy ők miben változtak a szülővé válás folyamata során, milyen nehézségeken mentek keresztül, és az anya azt is elmondta, mikor élte meg a gyászfolyamatot azzal kapcsolatban, hogy nem szült babát.

Történetüket a következő videóban osztották meg: