Jelentősen eltérő munkája van egy gyerekpszichiáternek, mint egy felnőttekkel foglalkozó szakembernek?
Igen, számottevően eltér a munkánk. Létszám tekintetében is nagy a különbség, ami óriási gondot jelent. Több mint ezerkétszáz felnőtt pszichiáter dolgozik Magyarországon, gyermekekre specializálódott szakember pedig kevesebb, mint kétszáz. Persze egyik feladatkör sem lebecsülendő, vagy helyezhető a másik fölé. A felnőttekkel foglalkozó szakemberek munkájában nagy arányban megjelennek az időskori demenciához köthető zavarok, vagy a szerhasználat, a gyerekpszichiátriában is találkozunk súlyos élethelyzetekkel, de a felnőttek esetében ez hatványozottan igaz. Mi a munkánk során a legfiatalabbakat vizsgáljuk, akár 2-3 éves gyermekek is megfordulhatnak a rendelőben. Velük egészen máshogy kell kialakítani a kapcsolatot, egész más dolgok állhatnak a panaszaik hátterében.
Laikusként azt gondolnánk, minden gyermeknek megvan a maga sajátos fejlődési üteme, a személyiségének felépítése során pedig gyakran csinálhat furcsa, a társaitól eltérő dolgokat. Mik azok a jelek, amelyek alapján mégis szakember bevonására lehet szükség?
A kétéves korú gyermek azért viszonylag ritka a gyermekpszichiátriai rendelőkben, inkább az óvodáskor kezdetétől szokták hozzánk irányítani a kicsiket. A leggyakoribb ok talán a fejlődési folyamatokban való késedelem, például nem kezd el időben beszélni, hároméves korban már egy átlagos gyermek folyékonyan szokott beszélni, ha ez jelentősen megkésik, annak okai kivizsgálásra szorulhatnak. Előfordulhat, hogy a társas interakcióban valami eltérés, az óvodában például nem keresi a társas kapcsolatokat, máshogy kapcsolódik a többi gyerekhez, vagy mondjuk a beszédértésében vannak eltérések. Vagy a családon belül is felfigyelhetnek jelekre, nem alakul ki például a szobatisztaság, vagy kialakult, de megfigyelhető egy visszaesés a fejlődésében, ami miatt visszatérnek ezek a panaszok. Ezek a panaszok azért nem jelentik azt, hogy feltétlenül gyermekpszichiáterre lenne szükség, az óvónők első körben a pedagógiai szakszolgálathoz irányítják a gyerekeket, és előfordulhat, hogy gyógypedagógus, logopédus, vagy más szakember bevonására lehet szükség. Hogyha a szülő azt érzi, a gyermeke nem fejlődik a megfelelő ütemben, mindenképpen javasolt felkeresni az egyik ilyen szakszolgálatot, és kikérni a tanácsukat. Főleg azon eltérő fejlődési sajátosságokkal járó állapotok esetében fontos a korai felismerés amelyek panaszok jelentkezése esetén zavarokká válthatnak (pl.: ADHD, autizmus spektrum zavar), ezáltal szükség esetén a fejlesztéseket is időben el lehet kezdeni, valamint az egyént körülvevő környezetet is az eltérő igényekhez megfelelően lehet módosítani.
A K&H jövő gyógyítói zsűridíját rezidens kategóriában elnyerő Dr. Bálint Benedek, a Vadaskert Kórház és Szakambulancia gyermek- és ifjúságpszichiáter-jelöltje már az egyetem kezdete óta a pszichiátriai iránt érdeklődött leginkább, mivel lenyűgözte őt az emberi sokszínűség, beleértve a megélt érzelmek széles skálája, és az ezekből kibontakozó sajátos gondolkodás és viselkedés. Célja, hogy segítsen a gyerekeknek, fiataloknak a lelki egészség terén abban, amiben az ő generációja egyáltalán nem, vagy csak kevés segítséget kapott. Meggyőződése, hogy a megelőzés, a viselkedési eltérések időben történő felismerése kulcsfontosságú ahhoz, hogy a gyermekek lelkileg is egészséges felnőttekké váljanak.
Számos kutatás jutott világszerte arra az eredményre, hogy a gyermekek mentális egészsége rengeteget romlott az utóbbi évtizedekben. Megsokszorozódott például náluk a szorongással, depresszióval diagnosztizáltak száma. Ennek egyik oka lehet az is, hogy napjainkban sokkal pontosabban ismerhetik fel az efféle problémák, mint bármikor ezelőtt, önmagában viszont ez nem adhat magyarázatot arra, miért nőtt ilyen ugrásszerűen meg a mentális zavarok diagnózisa.
Ez egy érdekes kérdés, és nehéz is általános választ adni rá, mert bizonyos zavarok, betegségcsoportok esetén eltérő magyarázatai lehetnek. Tény, hogy az efféle zavarok felismerésében óriási előrelépés történt az elmúlt 20 évben, de a kezelésben, felfogásban is komoly szemléletváltás történt. Azokra az enyhébb eltérésekre, amelyeket ma felismernek, 10-20 éve még azt mondták volna, hogy nincs baj, ő egy sajátos működésű gyerek, és ennyi. Ő pedig így diagnózis nélkül, meg nem értettségben éli le az életét, és könnyen lehet, hogy másodlagos panaszok alakultak ki nála emiatt. Vannak viszont olyan negatív tendenciák is, amelyeket nem csak magyar viszonylatban, de világszinten megfigyeltek. Korábbi dokumentumokat vizsgálva láthatjuk, hogy a 80-as évek Amerikájában a pszichiátriák serdülő osztályain főként a balhés, szerhasználó fiú páciensek voltak túlsúlyban. Az utóbbi időkben viszont világszerte, így nálunk is az akut osztályokon jelentősen megnőtt az önsértő fiatalok száma, akik különféle érzelemszabályozási nehézségekkel küzdenek. A szorongás, depresszió is nagyobb arányban okoz számukra gondot a mindennapokban.
A gyerekek fejlődésének témakörében az egyik leggyakrabban előkerülő téma a „kütyühasználat”, illetve a képernyőidő szabályozásának kérdése. Egyesek szerint rendkívüli károkat okoz a legújabb generáció életében az, hogy szinte születésüktől kezdve a képernyő elé kerülnek, míg mások szerint az applikációk segítségével fontos dolgokat tanulhatnak. Te mennyire vagy kütyüpárti vagy éppen kütyüellenes, vagy hogy látod ezt a témát szakmai szemmel?
Már többször vitatkoztam e téma kapcsán a rezidens társaimmal, mert egyébként gamer vagyok, így van némi elfogultságom ezzel kapcsolatban. Ugyanakkor azért igyekeztem utána olvasni, és tanulmányok eredményeit is figyelembe venni az álláspontom kialakításához. És alapvetően tényleg problémás tud lenni a kütyühasználat, főleg a korai életszakaszban. Az Amerikai Gyermekgyógyász Társaság például kétéves kor alatt csak szülő jelentétében javasolja a gyermek érintkezését az okostelefonokkal vagy tabletekkel, akkor is elsősorban oktatási/ismeretterjesztési célú tartalmak fogyasztására. 2-5 éves kor között a nem-oktatási célú tartalmakra hétköznaponként napi 1 órát, hétvégi napokon maximum 3 órát javasolnak. Ennek érthető okai vannak, hiszen ez az a korai életszakasz, melynek során a gyermek érdeklődését a környezetével való ismerkedés, a felfedezés kell, hogy kitöltse: mindent meg kell, hogy tapogasson, a saját bőrén kell, hogy érezzen. Viszont ezek az okoseszközök, és az azon lévő applikációk elképesztően addiktívak, és egy kész élményt adnak a gyereknek, míg egy mese meghallgatása során azt a fantáziájával kellene kiegészítenie, ami a fejlődése fontos részét képezi. Kisiskolás korban is fontos, hogy a szülők hogyan állnak hozzá, és egyfajta jutalmazásként, megadott időintervallumokban engedik játszani a gyerekeket ezekkel a játékokkal, vagy korlátok nélkül használhatják azt – mert így „legalább nyugton vannak”. Egyáltalán nem vagyok kütyüellenes, viszont tény, hogy pozitív és negatív hatással egyaránt lehetnek a gyerekre ezek az eszközök és a rajtuk futó applikációk.
Mik lehetnek ezek a pozitív hatások?
Fontos tudni, hogy a gyermekek szociális életét is jelentősen visszavetheti, ha teljesen megfosztjuk őket ezektől a játékoktól. Hogyha egy osztályközösségben például mindenki játszik egy online videojátékkal, ők otthonról, a virtuális térben is kapcsolódhatnak egymáshoz, beszélgethetnek ott, vagy másnap, az iskolában személyesen is a játékos élményekről. Ha viszont egy gyerek teljesen kimarad ebből, ő nehezebben találhatja meg a közös témákat a társaival, elszigetelődik tőlük, nehezebb lesz kapcsolatot kiépíteni a társaival. Másrészről pedig a nyelvtanulásban is óriási segítség tud lenni, ha a gyerek egy idegen nyelvű játékot használ, amiben rákényszerül, hogy angol nyelven ismerje ki magát. Az iskolai nyelvtanulást is nagyon hatékonyan kiegészítheti a játék során észrevétlenül magukba szívott tudáshalmaz.
Hogy hogyan befolyásolhatja a gyerek indulatkezelését egy-egy videojáték, és melyek a kevésbé kártékonyak, megtudhatod a CIKK FOLYTATÁSÁRA kattintva.
Kapcsolódó cikkek
