Nyáriasan meleg, napos idő várható az első szeptemberi hétvégén, a hőmérséklet jellemzően 30 Celsius-fok körül alakul a legmelegebb órákban. A magasba törő gomolyfelhőkből azonban zápor, zivatar előfordulhat – írja a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzése alapján az MTI.

(Kép forrása: Getty Images)
Pénteken sok napsütés ígérkezik általában kevés gomolyfelhővel, de az Északi-középhegységben és az Északnyugat-Dunántúlon több gomolyfelhő képződhet – ezeken a tájakon előfordulhat zápor, zivatar. Délutánig gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás, majd északnyugatira, északira fordul, és estétől többfelé megerősödik a szél. Erős, viharos széllökés zivatar idején is előfordulhat. A legmagasabb nappali hőmérséklet 26 és 35 Celsius-fok között várható aznap – délkeleten lesz a melegebb.
Szombaton helyenként lehet zápor, zivatar
Szombaton általában gomolyfelhős, száraz idő várható, de keleten, északkeleten a magasabbra törő gomolyfelhőkből helyenként zápor, zivatar kialakulhat – többórás napsütés azonban ott is valószínű. Az északnyugati, északi szél nagy területen megélénkül. Kora reggel általában 15-20 Celsius-fok, délután pedig 24-32 Celsius-fok valószínű.
A hét utolsó napján többnyire napos időre van kilátás fátyol- és gomolyfelhőkkel. Vasárnap legfeljebb északkeleten lehet néhol zápor. A légmozgás többnyire mérsékelt marad. Hajnalban 10 és 18 Celsius-fok, míg délután 26 és 31 Celsius-fok között alakul a hőmérséklet.
Forrás: MTI