Család

Nem értek be a kórházba, a kanapén született meg Liza

A szülésnél az édesapa és a nagyszülők segítettek.
2024. Február 07.
baba
Kép: Getty Images

Kora este még befestettem a hajamat. Boltban is voltam bevásárolni, semmi nem utalt arra, hogy közel a szülés. Este menetrend szerint zajlott minden, megfürödtünk, megvacsoráztunk, lefeküdtünk és tévéztünk. Éjjel fél tizenkettő tájban éreztem kisebb összehúzódásokat, de nem gondoltam annyira komolynak a helyzetet, hogy elinduljunk a kórházba. Amikor viszont kimentem a mosdóba, egyből tolófájásaim lettek. Azonnal hívtuk a férjem szüleit, hogy jöjjenek, mert itt az idő. Kisfiunk, Hunor a szobában aludt, rá vigyáztak volna a nagyszülők, akik szerencsére nagyon közel laknak hozzánk. Talán két perc sem telt el, ott voltak nálunk – mesélte az édesanya, Rita a Vaolnak.

Hirtelen történt minden, megijedni vagy bepánikolni sem tudtunk. Rita próbálta visszatartani a babát, de már lehetetlen volt – mondta az édesapa, Martin. Természetesen azonnal hívta a mentőket, de miközben a diszpécserrel beszélt, igencsak felgyorsultak az események.

A szülés során nagy támogatást jelentett a nagymama, aki a lakás nappalijában a lehető legnagyobb higgadtsággal kezelte a helyzetet. A köldökzsinórt – ami az újszülött kislány nyakára volt tekeredve – az apuka vágta el, miután megérkeztek a mentőszolgálat munkatársai – Nagyon hálásak vagyunk nekik, profik voltak. Nyugodtságot sugároztak, tették a dolgukat, így én sem idegeskedtem – mondta az édesanya. Az aranyórát már a kórházban élték át.

A család nagyobb gyermeke, Hunor békésen aludt a szülés alatt. Egyelőre ismerkedik kistestvérével.