Család

Németh Kristóf: örülök, hogy ilyen viszonyt tudtunk kialakítani a válásunk után

Őszintén beszélt a színész az első feleségével való válásáról, és az azt követő időszakról.
2023. Március 10.
Németh Kristóf (Fotó: RTL Sajtóklub/Ágota Csaba)

Németh Kristóf a Sláger Kult műsorvezetőjének, S. Miller Andrásnak mesélt arról az időszakról, amikor első feleségével, Nikivel elváltak útjaik. A Bors szemlézte az adást.

A színész elmondta, hogy nem csinál titkot abból, hogy nem volt könnyű időszak számára a válást követő periódus.

„Abban egyetértettünk Nikivel, hogy ha közöttünk nem is működik a dolog, Lóci ebből a lehető legkevesebbet kell, hogy megtapasztalja. Ezért ott maradtunk a fiammal ketten abban a lakásban – ami egyébként az enyém volt – ami addig is Lóci élettere volt. Nem akartunk több változást az életébe. Az anyukája kezdetben egy utcával arrébb költözött, de mivel Lóci velem lakott, rengeteg időt töltöttünk együtt” – idézi a portál a színészt, aki arról is beszélt, hogy a mai napig remek kapcsolatban van volt feleségével.

„Nikivel is jó viszonyt ápolunk, olyannyira, hogy az egész családnak ő lett a háziorvosa. Sőt, olyan is volt, hogy ő vigyázott a kisebbik fiamra, Leventére. Mindig a harmóniára törekszem, örülök, hogy ilyen viszonyt tudtunk kialakítani a válásunk után” – mondta el S. Miller Andrásnak.

A teljes podcast beszélgetést ITT lehet meghallgatni.

Németh Kristóf idősebb fia, Lóci már 15 éves. A színésznek és feleségének, Szikriszt Zitának az első közös kisfia, Levente 2019 novemberében született meg. Ahogy arról a Gyerekszoba.hu is írt, a pár második közös gyermeküket várja. „Tervünk volt, hogy ha a Jóisten is úgy akarja, bővüljön a család” – mondta el a színész a Story magazinnak, és hozzátette, hogy Zitával mindig is nagy családról álmodtak.