Család
Innentől kóros az aluszékonyság
A túlzott aluszékonyság hátterében ugyanúgy állhatnak banális okok, mint súlyosabb tényezők, ezért érdemes résen lenni, ha tapasztaljuk.
Gyors zabpalacsinta, csupán néhány alapanyagból
Cukor sem kell hozzá, és az alapanyagokat csak fel kell szoroznod annyival, ahány adagot készítenél.
Patrick Dempsey születésnapos lányát köszöntötte – aranyos gyerekkori képet osztott meg
A színésznek három gyereke van, lánya a legidősebb közülük.
Janicsák Veca: „Tartani az egyensúlyt testben és lélekben”
Idén már tíz éves lesz Janicsák Veca kislánya. Róla is mesélt a Szimpatika magazinnak még tavaly adott interjúban. Szereti a rendet, nemcsak a környezetében, de a mindennapjaiban is. A legfontosabb „nagytakarításokat” már elvégezte az életében, úgyhogy bátran nyitja az újabb és újabb kapukat. Nála nincs végállomás, csak folyamatos fejlődés. Most épp a munka és a család mellé beiktatott egyetemi tanulmányaiban.
Egy remek maradékmentő – így készül a quiche
Reggeli, ebéd és vacsora is lehet ebből az ízletes sós pitéből, amivel meg tudod menteni a maradékot is.
Kevesen tudják, de létezik egy, még az ecetnél is hatékonyabb természetes szer vízkő ellen
Bárhogyan is küzdünk ellene, vízkő mindig lesz ott, ahol víz is van. Tíz perc alatt megszabadulhatsz tőle ezzel az egyszerű módszerrel, vegyszermentesen.
Két magzatot operáltak ki egy újszülött hasából
Egy terhességi rutinvizsgálat során vették észre, hogy a magzat hasában másik magzat van, sőt magzatok. A rendkívül ritka rendellenesség neve fetus in fetu, vagyis magzat a magzatban.
Ennyi lesz a kötelező belépődíj idén Velencébe
A tavaly kísérleti jelleggel bevezetett rendszer olyan jól vizsgázott, hogy idén is lesz kötelező belépődíj Velencébe a turistáknak, méghozzá ennyiért.
Családi programajánló hétvégére – február 22-23.
Február utolsó hétvégéjén már mindenki a tavaszt várja, a farsangi szezon utolsó programjai és télbúcsúztatás is vár ránk. Mutatjuk, hova érdemes elmennetek ezen a hétvégén.
Tüdőgyulladással került kórházba a kislány, így bántak vele
A hazai kórházakkal kapcsolatban sok rosszat hallhatunk, a leghitelesebbek azok a beszámolók, amiket valaki saját tapasztalatból mesél el.
Mostantól ebben a formában is anyakönyvezhető itthon a Hanna
A Hanna hosszú évek óta aranyérmes az itthon választható lánynevek között, most azonban különleges, ritka változatban lett anyakönyvezhető.
Lándzsásútifű-szirup köhögésre: lehetnek mellékhatásai is!
Az egyik legismertebb köhögés elleni gyógynövény a lándzsás útifű. Teaként, szirupként is bevethető, de fontos betartani az adagolást, mert lehetnek mellékhatásai.
Időjárás: enyhülés érkezik a hétvégén
A nyugati országrészben lehetnek borultabb részek.
Ha ilyen levelet kapsz a postaládádba, azonnal dobd ki!
Azokat próbálják átverni az új csalással, akik gyakran várnak csomagot. Márpedig elég sokan vagyunk ezzel így, ezért jó tudni, mit takar az új csalás!
A ritka fürdetéstől a fizetett masszázsig – a legvadabb gyereknevelési gyakorlatok a hírességek körében
A hírességek gyakran kerülnek címlapra szépségápolási trükkökkel vagy a szerelmi életükkel, ám néhányan gyereknevelési gyakorlataikkal okoztak közbotrányt.