
Család


Elhagyta a szerelmét, mert az előző házasságból született lánya “égetnivalóan rossz” volt
A történet szereplői mindketten szülők voltak, korábbi kapcsolataik azonban zátonyra futottak. Az élet mégis úgy hozta, hogy egymás mellett ismét megtalálták a boldogságot, először legalábbis úgy tűnt.
Már 14 évesek a nyolcas ikrek
Nadya Suleman 2009-ben adott életet nyolcas ikreinek. Akkoriban sokan felelőtlennek tartották, mert már volt hat gyermeke, amikor a nyolcas ikrek megszülettek. Az ikrek most mérföldkőhöz érkeztek, 14 évesek lettek.
Csodálatos videón örökítette meg egy apa fia felnövését 30 éves koráig
Egy néhány perces videó mutatja be egy fiú felnövését, egészen 30 éves koráig.
Fontoskodó szülőtársak – „Ne neveld a gyerekemet!”
Mit szólnál hozzá, ha egy vadidegen szülő folyton a te gyereked viselkedésével lenne elfoglalva? Mit éreznél, ha olyan sértő és hazug dolgokat állítana róla, ami miatt a gyereked sírva menne haza az iskolából? Regina is ebben a cipőben jár, és egyelőre tanácstalan, hogy miként vethetne véget ennek az ámokfutásnak.
Kvíz! Mi a neve ezeknek a régi meseszereplőknek?
Hány pontot értél el?
A királyi utódok télen sem járhatnak hosszúnadrágban – ilyen felnőni egy uralkodócsaládban
Az európai királyi családokban, így a brit királyi házban is évszázadokig élt a gyakorlat, mi szerint a gyerekek nevelése nem a család magánéletének része, hanem közügy. Még William és Harry hercegek gyerekkorában is sokan gondolták így. A világ azonban ebben a tekintetben sem változatlan.
Pénteken már tavasz volt, a hétvége még a télé
Húsz fokot is mértek a héten, szombaton azonban visszaesik a hőmérséklet.
Németh Kristóf: örülök, hogy ilyen viszonyt tudtunk kialakítani a válásunk után
Őszintén beszélt a színész az első feleségével való válásáról, és az azt követő időszakról.
Hatgenerációs család: először találkozott a szépnagymama a család legfiatalabb tagjával
A 98 éves Kentucky-ban élő szépnagymama először találkozott a család legfiatalabb tagjával.
Tinédzser fiával osztott meg közös képet Mark Wahlberg, nagyon hasonlítanak egymásra
14 éves fiával vett részt egy sporteseményen Mark Wahlberg. A rajongók szerint nagyon hasonlítanak egymásra.
Dopeman nem tartja áldozatnak, hogy a mai napig gondozza fogyatékkal élő húgát
Az egész család élete megváltozott Fruzsi születésekor.
Egy nyugdíjas klub lakói eltáncolták Rihanna félidős show-ját
Rihanna virágot küldött egy csoport nagymamának, miután látta a videót, amin újra előadták Super Bowl-beli előadását.
Négy 10 év alatti gyerekem van és csak most jöttem rá, mi számít igazán
"Négy gyermekem van, az életünk sokszor maga a káosz. Néha frusztrál, hogy nem vagyok türelmes, vagy ha nem pont olyan a napunk, ahogy elterveztem. De csak mostanában jöttem rá arra, mi számít igazán" - írja egy édesanya.
14 gyerekük született 21 év alatt – ilyenek a hétköznapjaik
A szülők mindketten nagycsaládból származnak és mindig sok gyereket szerettek volna. 14 gyermekük született két évtized alatt, egy babától sajnos el kellett búcsúzniuk.
„Leendő szakmai karriert, anyagi dolgokat, barátokat és a szerelmet is odaadtam” – Így él egy apáca a 21. században
Mi az az erő, ami elhív egy nőt apácának, és megtörténhet-e, hogy ő is kiég? Nőnap alkalmából Versegi Beáta nővérrel beszélgetett az nlc. újságírója, Bánosi Eszter.