
Család


Erős szél, lehűlés érkezik a jövő hét elején, majd derült, napos, hideg időre kell készülni
A hét második felében melegedés kezdődik.
Szülei rádióműsorában vett részt Liptai Claudia kisfia, a zenehallgatásról beszéltek
Marci már nyolcéves.
Ezek a csillagjegyek nagyszerű hétnek néznek elébe
Nézzük, kinek mit hoz a március 17. és 23. közötti időszak! Mely csillagjegyek fogják - jó értelemben - hosszú időre megemlegetni ezt a hetet?
„Terhesen alázott porig” – anyósok, akik mellett valóban pokol az élet
Párunkat igen, anyósunkat azonban nem magunk választjuk. Mégis életünk részévé válik. A következő történeteket az nlc osztotta meg; szereplői keservesen pórul jártak a mérgezővé vált kapcsolat miatt.
Nyolc egyszerűen gondozható fűszernövény, amit a lakásban is termeszthettek
Akár a gyerekekkel együtt is elültethetitek ezeket a zöldfűszereket.
Halálosan megfenyegették a szívtelenül viselkedő influenszert – elvett egy vombatbébit az anyjától
Az állatoknak éppúgy mindenük a kicsinyeik, mint nekünk, embereknek a gyerekeink.
Ajakherpeszed van? – Ezt a listát csekkold!
Néhány apró trükkel elkerülhető, hogy felülfertőzd magad a vírussal, esetleg mást is megfertőzz.
Vilmos herceg a gyerekeivel való otthoni focimeccsnézésről árult el egy érdekességet
Vilmos herceg megosztott egy focinézéshez kötődő babonáját.
Jakupcsek Gabriella: El kellett jutnom odáig, hogy ne a munkám határozza meg az életemet
Háromgyerekes édesanya, elvált, 46 évesen vállalt gyermeket. Hogy sikerül megteremteni a 3 gyerek mellett a munka-magánélet egyensúlyát? Miben más ez a szülősége, mint az előző két gyerekével volt? Ezekről is beszélt Jakupcsek Gabriella az Apaidő podcastban.
Így alakul a közlekedés a fővárosban március 15-én
Hogyan változik a közlekedés Budapesten a március 15-ei nemzeti ünnephez kapcsolódóan?
Hétvégi időjárás: folytatódik a csapadékos idő, visszaesik a hőmérséklet
A hétvégén is folytatódik a csapadékos idő, szombaton, a március 15-ei nemzeti ünnepen is országszerte várható eső, zápor, zivatar, és majd csak vasárnap csökken a csapadék esélye.
Körömbomba: a legjobb módszerek otthoni kezelésre
A körömgomba csúnya, kellemetlen, és ha nem kezelik, a bőrre is átterjedhet – összegyűjtöttük a legjobb házi módszereket a köröm gombás fertőzésének kezelésére.
A külön alvásnak több pozitívuma van a kapcsolatodra nézve, mint gondolnád
Nem feltételül jelez gondot, ha egy pár úgy dönt, hogy külön-külön térnek nyugovóra. Sőt, sok esetben kifejezetten előnyös lehet, ha nem osztoznak közös hálószobán.
Az MVM fizetési haladékot ad a magasabb villanyszámlák miatt
A haladék csak az okosmérőkkel rendelkező ügyfeleknek jár.
A házimunka igenis jót tesz a gyerekeknek
A házimunka fontos dolgokra tanítja meg a gyerekeket, például az idő fogalmára vagy a felelősségre. A finommotorikus képességeket is fejleszti és még egy sor dolgot, köztük egész meglepőeket is.