Család

Retró fotók: Így jött a Mikulás a régi idők gyerekeihez

Már csak párat kell aludni, és idén is megérkezik a gyerekekhez a Mikulás, a már jól bevált menetrend szerint. Nézd meg, régen hogy örültek neki!
2023. December 03.
Így jött a Télapó a 80-as években

Ahogy minden évben, karácsony előtt most is örülhetnek a gyerekek néhány apró ajándéknak december 6-a reggelén, ha jók voltak, és felkerültek a nagyszakállú Mikulás listájára.

Van zsákodban minden jó, piros alma, mogyoró…

Akinek volt néhány rosszabb napja az év során, az régen virgácsra is számíthatott a mandarin, és a különféle édességeket rejtő télapócsomag mellett. Ahhoz, hogy a meglepetések garantáltan megérkezzenek, nemcsak a magaviseletre kellett ügyelni, hanem az ablakba kitett cipőket is tisztára kellett suvickolni és nem ártott korán ágyba bújni.

Másnap aztán lelkesen lehetett mesélni az osztályban, hogy kinek mit hozott a Mikulás, aki még tanítási időben is beugrott az óvodákba és iskolákba. A szerencsésebb gyerekek szüleinek munkahelyén is szerveztek mikulásünnepséget, ahol szintén össze lehetett futni a jóságos apóval.

A régi idők gyerekei nagy izgalommal várták december 5-e éjjelét, amiről legnagyobb örömünkre jó pár szívmelengető fotó is fennmaradt. Nézd meg, és nosztalgiázz velünk!

14 fotó megtekintése

Nyitókép: Fortepan / Faragó György