Család

Rossz gépre szállt, London helyett Milánóban landolt egy brit tinédzser, míg a családja hazarepült

A család azt hitte, elvesztették a gyereküket. Mire kiderült, hol van, a gépe már felszállt.
2025. Augusztus 05.
repülőgép

(A kép illusztráció. A kép forrása: Getty Images)

Egy brit család Menorca szigetén nyaralt, épp hazafelé tartottak, már a reptéren voltak, amikor 15 éves gyerekük egyszer csak elveszett. A szülők segítséget kértek, a rendőrök a reptéri kamerák felvételein láthatták, hogy a fiú felszáll egy olyan repülőre, ami London helyett Milánóba tart – írja a Guardian nyomán a Telex.

A fiúnak nem volt jegye az olaszországi gépre, ezért nehezen érhető, hogyan tudott felszállni a fedélzetre. A személyzet mindenesetre már csak akkor észlelte a zavart, amikor már a levegőben voltak. A család időközben úgy döntött, hazarepülnek, az anya repült tovább a gyerekhez Londonból Milánóba.

A légitársaság szóvivője elmondta, hogy megpróbálják kideríteni, miként fordulhatott elő, hogy egy felügyelet nélküli gyerek felszálljon egy repülőre, ráadásul egy olyanra, ahova biztosan nem is volt jegye. Az olasz hatóságok a fiú érkezése után azonnal intézkedtek, hogy az anya minél hamarabb találkozhasson a vele.