A díjat olyan roma emberek kaphatják meg, akik foglalkozásuk révén elismerést vívtak ki a környezetükben, és közben önazonos romaként élik mindennapjaikat.
Fotó: Roma Sajtóközpont
Sáros utak és könyvekkel teli polcok között nőtt fel Hadházi Renáta, aki ma már háromdiplomás pedagógus és kutató. Bár őt magát nem érte közvetlenül diszkrimináció, munkáját és életútját mélyen áthatja a társadalmi felelősségérzet – különösen azok iránt, akiket a rendszer elfelejtett, írja a Telex a Roma Sajtóközpont nyomán.
Renáta magyartanár egy tiszaújvárosi általános iskolában, ahol tehetséggondozással foglalkozik. Diákjai inspirációjára elindított egy TikTok-csatornát, ezen pedagógiai módszertant, ötleteket, játékos irodalomtanítási gyakorlatokat oszt meg. Szabadidejében egy analfabéta felnőttet tanít írni-olvasni.
A Hajdú-Bihar vármegyei Polgár egyik szegregált utcájában nőtt fel két fiútestvérével. Mire beért az iskolába, tiszta sár lett a cipője, de a családi szeretet mindent pótolt. Renáta boldog gyerekkorát nagyban meghatározta az otthon melege és sok környékbeli gyerek, akikkel naphosszat játszottak az utcán. Édesapja szakmunkásként dolgozott, lakatos és festő végzettséggel, és a munkahelyi feladatain túl gyakran vállalt pluszmunkát, házfelújítást, festést is, hogy a család minden szükségletét fedezhessék. Édesanyja sokáig a városgondnokságnál dolgozott, de egészségi okokból jelenleg háztartásbeli. A szülők mindig törekedtek arra, hogy a gyerekeiknek mindenük meglegyen: könyvek, számítógép, kirándulások, játék – minden, ami a fejlődésükhöz és a boldogságukhoz szükséges. Renáta úgy emlékezik vissza ezekre az évekre, mint egy igazán tartalmas, gondoskodó időszakra, amikor soha nem szenvedett hiányt sem szeretetből, sem figyelemből. „Anyukám mindig vett nekem gyerekkönyveket. Már az óvodában tudtam, hogy könyvekkel akarok foglalkozni.”
A családban ő az első értelmiségi, de a siker nem ajándék volt: sok kudarccal, elutasítással, újrakezdéssel járt az út.
Az egyetemi évei alatt ismerkedett meg a szociolingvisztikával, amely azonnal beszippantotta. Egy cikk nyomán talált rá a tiszavasvári transzlingváló műhely munkájára, ahol kétnyelvű cigány–magyar gyerekek anyanyelvi hátrányait segítenek leküzdeni.
Úgy érzi, a tanárképzésben túl kevés szó esik a társadalmi különbségek iskolai hatásairól – arról, hogyan lehet igazán érzékenyen és hatékonyan tanítani vegyes összetételű osztályokban. „Nem lehet ugyanúgy tanítani minden gyereket. A tanulók különböző háttérrel jönnek, és nemcsak tudásban térnek el egymástól, hanem nyelvhasználatban, önbizalomban, abban is, hogy mit várnak az iskolától. Ezt figyelmen kívül hagyni szakmai hiba” – vallja.
Kapcsolódó cikkek
