Család

„Számomra az lenne a legnagyobb sikerélmény, ha Rómeó olyan munkahelyen tudna elhelyezkedni, ahol jól érzi magát” – mentorok a Láthatatlan Iskolában

Milyen esélyei vannak egy olyan kisgyereknek, aki a családjával átmeneti otthonba kényszerül? Hogyan lehet úgy teljesíteni az iskolában, ha a család akár évente lakhelyet és ezzel együtt iskolát is vált?
2024. Október 21.

Ezekre és még több fontos kérdésre kereste a választ az nlc két újságírója, Mellik Éva és Bognár Péter.

„Számomra az lenne a legnagyobb sikerélmény, ha Rómeó olyan munkahelyen tudna elhelyezkedni, ahol jól érzi magát” – mentorok a Láthatatlan Iskolában

Abban a bizonytalan élethelyzetben, amiben az átmeneti otthonokba kényszerült családok kerülnek, szinte lehetetlenség a képességeknek megfelelőt nyújtani.

Létezik egy szervezet, amelyik ebben az élethelyzetben szeretne segíteni. A Láthatatlan Iskola egy olyan mentorprogram, amely az átmeneti otthonokban élő és tanulni vágyó gyerekeket köti össze segíteni vágyó egyetemistákkal és felnőttekkel.

Mindezt azért, hogy a gyerekek valóban kihozhassák magukból azt, ami bennük van. Ebből a videóból megismerheted a Láthatatlan Iskola működését és azt, milyen csodákra képesek együtt a mentorok és a gyerekek!