Azok a szakértők, akik segítséget nyújtanak a szülőknek megtalálni a legszebb nevet leendő babájuknak, abban bízva, hogy sosem szeretnek ki az adott névből, nem győzik hangsúlyozni, mennyire fontos, hogy az esélyesnek beválogatott nevekről kivétel nélkül tudják, hogy mit jelentenek.

Az itthon anyakönyvezhető lánynevek között sok a méltatlanul ritka, szépen hangzó keresztnév, aminek egyesek még a létezéséről sem tudnak. Ez igazán nagy kár!
Ezek közé tartozik a HUN-REN Nyelvtudományi Kutatóközpont adatai szerint mindössze néhány előfordulással regisztrált lánynév, ami nem más, mint a Belinda.
Bár az biztos, hogy nem botlunk bele úton-útfélen, többször ismételgetve meg lehetne barátkozni vele, már csak azért is, mert hangzásában közel áll a Melinda névhez, annak ellenére, hogy a két név nem kapcsolódik egymáshoz.
A Belinda név eredete és jelentése
A Belinda egy angol név, amit germán átvétele tett igazán ismertté. Jelentése – a hangzásával ellentétben – nem túl hízelgő, annyit tesz ugyanis, hogy kígyó.
Elsőre sokakat még a hideg is kirázhat a Belinda név jelentése hallatán, azok azonban, akik nem vetik el emiatt azonnal ezt a nevet, védelmükbe vehetik azzal, hogy a kígyó sok esetben a különleges, rejtett tudás szimbóluma, ami egészen más megvilágításba helyezi ezt a szép női nevet.
Hiába ritka, a Belinda név két saját névnappal is rendelkezik, vagyis aki netán ismer valakit, aki viseli ezt a női nevet, február 3-án és augusztus 13-án is felköszöntheti!
Fotó: Getty Images – Photographer and Illustrator és Canva.com