Család

Tízéves kislány mentette meg a nagypapáját

A kislány észrevette, hogy nagypapája furcsán viselkedik, és azonnal értesítette is édesanyját.
2024. Augusztus 29.

„Nagypapája vigyázott a 10 éves Ramira és kisöccsére, mikor a gyermekek arra lettek figyelmesek, hogy a papa furcsán viselkedik” – kezdte Facebook-bejegyzését az Országos Mentőszolgálat, amiben azt is leírták, hogy az idős férfi zavartan viselkedett, összefüggéstelenül beszélt és arca asszimmetrikussá vált.

Ekkor a bátor kislány azonnal felhívta az éppen dolgozó édesanyját, ő váltott néhány szót a nagypapával, aki ekkor már ismét teljesen normálisan viselkedett, ezért letették a telefont.

(A kép illusztráció. Kép forrása: Getty Images)

(A kép illusztráció. Kép forrása: Getty Images)

A nagyszülő azonban néhány perc múlva erős fejfájásra panaszkodott és ismét jelentkeztek a korábbi tünetei is. A kislány ekkor ismét felhívta édesanyját, aki azonnal hazaindult és értesítette a mentőket.

„Mint kiderült, Rami jogosan féltette papáját, helyszínre érkező bajtársaink gyors helyszíni ellátást követően végül stabil állapotban szállíthatták kórházba a férfit, ahol átmeneti agyi keringészavarral kezdték meg kezelését” – olvasható a mentők posztjában.

A mentők a bejegyzés egy hozzászólásában felhívták a figyelmet az úgynevezett átmeneti iszkémiás rohamra. „A “TIA” (angolul: Transient Ischemic Attack) magyarul átmeneti iszkémiás rohamot jelent. Ez egy rövid ideig tartó, átmeneti agyi vérellátási zavar, amelynek tünetei hasonlóak a stroke-hoz, de általában gyorsan elmúlnak” – írják, és hozzátették, hogy a TIA figyelmeztető jel lehet egy későbbi, súlyosabb stroke-ra.

„Tünetei lehetnek például hirtelen fellépő gyengeség, zsibbadás, zavartság, elkent beszéd, látászavar, szédülés, a végtagok és az arc oldalai közti látható aszimmetria, vagy az egyik oldalon tapasztalt gyengeség, akár bénulás.”