Család

Több helyen vihar várható szombaton

A meteorológiai előrejelzések szerint szombaton több helyen intenzív zivatarok, felhőszakadás és jégeső várható, a nap első felében jellemzően a Dunántúl nyugati, északnyugati részen.
2025. Július 25.

A délutáni, késő délutáni óráktól az ország nagy részén kialakulhatnak felhőszakadások, amelyeket nagyméretű jég is kísérhet – hívta fel a figyelmet az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivője pénteken. Mukics Dániel az MTI-hez eljuttatott közleményben hangsúlyozta: fontos, hogy mindenki figyelje az időjárási előrejelzéseket, riasztásokat, és tegye meg a szükséges biztonsági intézkedéseket.

viharfelhők

(Kép forrása: Getty Images)

Ezekre érdemes figyelni, ha vihar van

A viharos szél érkezése előtt célszerű zárt helyre vinni azokat a tárgyakat – kerti bútorokat, cserepes növényeket, szerszámokat, kerti sátrakat – amelyeket a szél felkaphat, valamint áramtalanítani azokat a helyiségeket, amelyet a víz elérhet – írta. Felhívta a figyelmet arra is, hogy a közlekedőknek is fokozott óvatossággal kell eljárniuk, autóval és gyalogosan is veszélyes a magasan álló vízen áthaladni. Hozzátette: a villámárvizek komoly veszélyt jelentenek, embereket és tárgyakat sodorhatnak el.

Azt tanácsolta, ha van rá mód, a kocsival fáktól, reklámtábláktól, épületektől távolabb parkoljunk. Ha autóval közlekedünk, amikor lecsap a vihar, a legjobb valahol megállni. Ha erre nincs lehetőség, legalább lassítsunk. Villámláskor ne a fák alatt keressünk menedéket, hanem lehetőség szerint menjünk egy közeli épületbe – javasolta. Ha villámlik, az otthonunkban lévő elektromos eszközök csatlakozóit húzzuk ki a konnektorból, a villámcsapás ugyanis tönkreteheti azokat.

A várható meteorológiai riasztásokról és a tűzoltói beavatkozást igénylő esetekről a katasztrófavédelem VÉSZ-alkalmazásán lehet tájékozódni. Ha bárki bajba jutott embert vagy állatot lát, azonnal hívja a 112-es segélyhívószámot – kérték.

Forrás: MTI