
(Fotó: Michael Tullberg/Getty Images)
Az ötven éves Ryan Phillippe a Motorheads című sorozatban forgat, és a szintén szerepet kapott a sorozatban Reese Witherspoonnal közös fia, a huszonegy éves Deacon is. Ahogy azt a People írja, ők ketten testvéreket alakítanak a Prime Video sorozatában.
Phillippe megosztotta a lappal, hogy „forgatási apa” üzemmódra váltott egy kicsit, miközben Deacont figyelte játszani. „Egy kicsit, egy kicsit, de nem bántam, hogy forgatási apa voltam azokban a napokban, amikor ő ott volt” – nyilatkozta a színész, aki beszélt arról is, hogy például ment és vitt egy kis harapnivalót vagy kávét a fiának a forgatáson, ha éppen szüksége volt rá.
Korábban megosztotta a People-lel azt is, hogyan reagált, amikor megtudta, hogy a sorozat készítői szeretnék, ha fia alakítaná a karaktere testvérét a visszaemlékezős részekben. „Azt mondtam: »Hűha, oké!«. Semmilyen módon nem akartam befolyásolni, ezért azt mondtam: »Ajánljátok fel neki, és lássuk, mit gondol«. Egész idő alatt az járt a fejemben, hogy: »Kérlek, vállald el. Kérlek, vállald el. Azt szeretném, ha ott lennél velem«. De azt szerettem volna, ha ez az ő saját döntése lenne” – mondta el a lapnak Phillippe.
Megosztotta azt is, hogy fia odament hozzá, és azt mondta neki: „Apa, azt hiszem, ezt meg fogom csinálni”. A színész elmondta, hogy izgatott volt, mert ez azt jelentette, hogy a más egyetemista fia a produkció során bejárhatott, és időt töltöttek együtt a forgatáson. „Amikor a gyerekek egyetemre mennek, az nagyon felkavaró. Bizonyos szempontból hiányt, űrt hagy az életedben. Annak ellenére, hogy meglátogatom New Yorkban, és olyan sok időt töltünk együtt, amennyit csak tudunk, az más, mint amikor minden nap ottvan a házadban. Ez a tapasztalat ismét lehetőséget adott arra, hogy egy hétig együtt lakjunk” – tette hozzá a lapnak.
Phillippenek három gyereke van: Deacon mellett volt feleségével, Reese Witherspoonnal közös gyermeke lánya, a huszonöt éves Ava. Volt párjával, Alexis Knapp színésznővel van egy közös lányuk, a tizenhárom éves Kai.
Deacont korábban a Never Have I Ever (Én még sosem…) című sorozat utolsó évadában lehetett látni egy szerepben.