Tornóczky Anitának és férjének november végén vált valóra az álma, hogy szülők lehessenek. Ekkor érkezett meg hozzájuk a várva-várt babájuk, Noel, aki a frissen közzétett videó szerint remekül érzi magát a családban, aminek több négylábú tagja is van.
Anitáról köztudott, hogy elszánt állatvédő, és több kutyus szerető gazdija. Egy percig sem volt kérdés számára, hogy kedvenceiről ugyanúgy gondoskodjon a baba érkezése után is, mint korábban, ami beszámolója szerint zökkenőmentesen működik is.
Abban, hogy se Noel, se a kutyák ne szenvedjenek hiányt, Anitának a hordozás jelent nagy segítséget, amiről lelkesen mesélt követőinek. A konyhájából jelentkezett be, miközben vacsorát készített a bundás családtagoknak, kisfiát magára kötve.
Mint mondta, mindenre neki sem jutott ideje az utóbbi hetekben, ezért fontos volt számára, hogy megoldást találjanak arra, hogy ha a szükség úgy hozza, egyszerre tudja büfiztetni a kisbabáját és vacsorával kínálni a kutyákat.
Noel nagyon élvezi, mert közben nézelődik, hogy mi minden történik, jövünk-megyünk és közben közel lehet hozzám”
– mondta Anita, aki nagyon örül, hogy úgy viselheti gondját a kutyáinak, hogy közben az anyukai teendőknek is eleget tud tenni.
Kiakadtak a kommentelők
A kedves babás videót látva sokan érezték magukat feljogosítva arra, hogy kritikával illessék Anitát, több dolog miatt is. Volt, aki szerint rosszul választott babahordozót, mások úgy vélték, hogy a kelleténél korábban kötötte magára a kisfiát, de azért is szó érte a ház elejét, amiért a kutyák ugattak a háttérben.
„Szegény pici ennyi kutyával egy lakásban. Látszik,hogy a kutyák nagyon fontosak” – tette szóvá egyikük.
„Szerintem a babának fontos lenne a nyugalom és a csend. Nem pedig a kutyaugatás. Fontossági sorrendet kellene felállítani!” – tanácsolta kéretlenül egy újabb hozzászóló.
„Úgy látom a kommenteknél, hogy mindig kell valaminek lennie ami nem tetszik embereknek vagy a hordozó, vagy a kutyik , vagy az ajtó szine… Nagyon ügyes vagy, nagyon tetszik amit csinálsz, ahogyan csinálod, szívből gratulálok mindenért” – próbálta csendre inteni a kötekedőket egy másik hozzászóló.
Nyitókép: Tornóczky Anita Facebook oldala – videó pillanatkép