Család

Várhatóan marad a tavaszias, szeles időjárás

Folytatódik az enyhe, tavaszias időjárás több-kevesebb napsütéssel és olykor viharossá fokozódó széllel a jövő héten.
2024. Február 04.
(Kép forrása: Getty Images)

Számottevő csapadék nem várható, a hét második felére az éjszakák fagymentesé válnak és a nappali csúcshőmérséklet is jellemzően 11-18 Celsius-fok között alakul – írj a HungaroMet Zrt. országos, középtávú előrejelzése alapján az MTI.

A hét első napján délnyugat, nyugat felől egyre nagyobb területen vékonyodik, szakadozik a felhőzet, és egyre többfelé a szűrt napsütés válik jellemzővé a fátyolfelhők mellett. Hétfőn reggel, délelőtt még előfordulhat helyenként kisebb eső, zápor – egyre inkább északkeleten –, később már sehol sem valószínű érdemi csapadék. Az ország délnyugati harmadát leszámítva sokfelé lesz erős, viharos az északnyugati, nyugati szél, csupán késő délutántól, estétől kezd veszíteni erejéből a légmozgás. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 19 Celsius-fok között várható.

Kedden általában fátyolfelhős, napos, száraz idő várható. A nyugati, délnyugati szél elsősorban északkeleten sokfelé megerősödik, néhol viharos lökések is lehetnek. A minimum-hőmérséklet mínusz 1 és plusz 7 Celsius-fok, a maximum 12-17 Celsius-fok között alakul.

Szerdán reggel a szélvédett tájakon ködfoltok képződhetnek, majd napközben változóan felhős időre kell számítani – a zöme fátyolfelhőzet lesz és általában több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati szél sok helyütt megerősödik. A hőmérséklet a hajnali mínusz 1, plusz 7 Celsius-fokról 10 és 16 Celsius-fok közé emelkedik.

Csütörtökre virradóra a szélvédett vidékeken ködfoltok képződhetnek, majd napközben már változóan felhős idő várható – azonban északon, északkeleten lehetnek erősebben felhős tájak is, ott néhol előfordulhat kisebb eső. A délnyugati, déli szél sokfelé megerősödik. Hajnalban általában mínusz 1 és plusz 6 Celsius-fok, kora délután 8-17 Celsius-fok valószínű, északkeleten lehet a hűvösebb, délen az enyhébb idő.

Pénteken változóan felhős idő lesz több-kevesebb napsütéssel, számottevő csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szél megerősödik, főleg a Dunántúlon több helyen viharossá fokozódik. A hőmérséklet hajnalban 1-8 Celsius-fok, kora délután 11-18 Celsius-fok között alakul.

A hétvége első napján, szombaton változóan felhős időre van kilátás több-kevesebb napsütéssel, számottevő csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet erős, főként az északnyugati országrészben viharos lökések kísérik. A levegő a hajnali 3-11 Celsius-fokról 12-18 Celsius-fok közé melegszik fel.

A hét utolsó napján nagyrészt közepesen vagy erősen felhős lesz az ég, szórványosan előfordulhat eső, zápor. Sokfelé megerősödik a déli, délkeleti szél vasárnap. Ezen a napon a minimum-hőmérséklet 3-11 Celsius-fok, a csúcsérték 11-18 Celsius-fok között várható.

Forrás: MTI