A HungaroMet előzetes adatai alapján vasárnap megdőlt a melegrekord, kedden már a 20 fokot is elérheti a hőmérséklet.

Kép: Getty Images
Hétfőn többnyire napos idő várható fátyolfelhőkkel, de az Északi-középhegység térségében kisebb körzetekben több lehet a felhő. Csapadék nem valószínű. Többfelé élénk lesz a déli, délnyugati szél, de a Dunántúlon erős, olykor viharos lökések is előfordulhatnak. A csúcshőmérséklet többnyire 12 és 18 fok között alakul, de az Északi-középhegység térségében néhol 10 fok alatt maradhat a csúcsérték.
Az előrejelzés szerint kedden az ország nagy részén legalább rövid időre kisüt a nap a nyugat felől felvonuló vastagabb felhőmezők mellett – ezekből viszont egyre több helyen számíthatunk esőre, záporesőre. A déli, délnyugati szelet többfelé kísérik élénk, erős lökések – az Északi-középhegységben ugyanakkor jobbára gyenge vagy mérsékelt marad a légáramlás.
Hajnalban általában 4, 10 fok között alakul a hőmérséklet, azonban északkeleten ennél pár fokkal alacsonyabb értéket is mérhetünk. Délutánra döntően 10 és 18 fok közé melegszik fel a levegő, de északkeleten több fokkal hűvösebb maradhat az idő, míg délnyugaton egy-egy helyen a 20 fok sem teljesen kizárt.
Szerdán átmenetileg csökken a csapadékhajlam, a felhőzet is nagyobb területen felszakadozik – a nap második felében azonban dél, délnyugat felől ismét vastagszik, egyre többfelé záródik a felhőtakaró, ezzel együtt az eső, zápor kialakulási esélye is növekszik. A légmozgás mindenütt mérséklődik. Hajnalban jobbára 2, 7 fok várható, de a derültebb, szélvédettebb fagyzugokban fagypont körül is alakulhat a minimum. Délután 8 -16 fok valószínű.