Család

Viharos szél lesz hétvégén

Szombaton nagy területen kell erős, gyakran viharos széllökésekre számítani, vasárnaptól azonban mérséklődik a légmozgás, többórás napsütésnek örülhetünk.
2024. Január 27.
szél
Kép: Getty Images

Országszerte a legtöbb helyen naposan indul a szombat, napközben azonban északkelet felől ismét felhősödés várható – írja a Kiderül. Az előrejelzés szerint kisebb csapadék legfeljebb néhol fordulhat elő. Ugyanakkor az északnyugati szél sokfelé megerősödik, viharossá fokozódik. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 5 és 10 fok között várható. Késő estére 1 és 5 fok közé csökken a hőmérséklet.

Vasárnap gyengén felhős, napos idő valószínű, délután sodródhat fátyolfelhőzet az ország fölé. Csapadék napközben már nem lesz. Az északnyugati, északi szél sokfelé megélénkül, majd estére mérséklődik a légmozgás. Kora délután 3-9 fok között alakul a hőmérséklet.

A jövő hét első felében hajnalban mínusz 1 – mínusz 8, napközben 0-9 fok várható, a szél már csak hétfőn lehet erősebb a nyugati határnál, és számottevő csapadékra sem kell számítani.