Kamasz

Felsőoktatási pótfelvételi: szerda éjfélig lehet beadni a jelentkezést

A héten jár le a jelentkezési határidő a pótfelvételire.
2024. Augusztus 06.
(Kép forrása: Getty Images)

(Kép forrása: Getty Images)

Ahogy arra az eduline.hu cikke is felhívta a figyelmet, a héten ér véget a jelentkezés a pótfelvételire.

A pótfelvételi során azok jelentkezhetnek, akik egyetlen megjelölt képzésre sem kerültek be az általános felvételi eljárás során, illetve azok, akik az általános felvételi eljárásban nem nyújtottak be jelentkezést – olvasható a felvi.hu felsőoktatási portálon. Jelentkezni július 30-ától lehetett, kizárólag az E-felvételi rendszerében, Ügyfélkapus azonosítás után. A jelentkezés során egyetlen felsőoktatási intézmény, egyetlen képzését lehet megjelölni – de ugyanazon jelentkezési hely mindkét finanszírozási formája egy jelentkezési helynek számít.

Az E-felvételi űrlapok kitöltésére 2024. augusztus 7-én éjfélig van lehetőség, és a jelentkezési űrlapok kitöltésével egy időben, szintén 2024. augusztus 7-én éjfélig le is kell zárni (hitelesíteni) a jelentkezést, írja a felvi.hu. A jelentkezéshez és a pontszámításhoz szükséges, valamint az intézmények által kért dokumentumokat a jelentkezési kérelemmel egyidejűleg kell feltölteni, szintén eddig a határidőig.

A portál szerint a pótfelvételi ponthatárainak megállapítására várhatóan 2024. augusztus 29-én kerül sor. A felvételi határozatot, a beiratkozással kapcsolatos tudnivalókat a felsőoktatási intézmények küldik szeptember első napjaiban.