Kamasz

Így változik idén a matek és a magyar érettségi

Nagyjából egy hónap múlva indul az érettségi szezon, A 2020-as Nemzeti alaptanterv és az ehhez kapcsolódó új kerettantervek bevezetésével idén már az új követelmények szerint érettségiznek a diákok.
2024. Április 08.
vizsgázás
Kép: Getty Images

Amit tudhatunk, hogy a magyar érettségi írásbeli részéből eltűnik az érvelés/gyakorlati szövegalkotás nevű feladat, helyette egy 20 pontot érő irodalmi kérdéssort kapnak a vizsgázók. Nem kell a diákoknak összehasonlító elemzést sem írniuk, helyette választhatnak kifejtős esszét, foglalta össze a Telex cikke.

Kovács Péter, a Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium magyartanára a Telexnek elmondta, hogy eddig a középszintű magyar írásbeli alapvetően arra épült, hogy a diákok négy év alatt milyen kompetenciákat sajátítottak el, most viszont több lexikális tudást kérnek majd számon.

A feladatok típusának változásával párhuzamosan a tananyag mennyisége is nőtt. A szóbelin például idén a húsz tételből tíz kötelező szerzőt kell tudni, korábban elegendő volt hatot ismerni.

A matekérettségi is változik: kisebb szerep jut a valószínűségszámításnak, ám bekerülnek a követelmények közé a pénzügyi ismeretek, például a kamatos kamat vagy a törlesztőrészlet. Az új középszintű matekérettséginek az a célja, hogy a diákok gondolkodjanak, és képesek legyenek szöveges matematikai problémákat értelmezni.