Kamasz

Ingyenes lesz szeptembertől a jogosítvány a középiskolásoknak

Szeptember 1-jétől ingyenesen biztosítják a jogosítványt a középiskolásoknak.
2024. Március 14.
(Kép forrása: Getty Images)

„2024. szeptember 1-jétől az állam ingyenesen biztosítja a jogosítványt a középiskolásoknak” – osztotta meg Facebook-oldalán Tuzson Bence igazságügyi miniszter. Hozzátette: „Ebbe beletartoznak a jogosítvány megszerzéséhez szükséges elméleti és gyakorlati órák, vizsgák is”.

Ahogy arról korábban írtunk, ezzel kapcsolatosan tavaly augusztusban került ki egy törvénytervezet a kormány honlapjára arról, hogy a jövőben ingyenessé teszik a jogosítvány megszerzését a szakképzésben tanuló és középiskolás diákoknak. Az Igazságügyi Minisztérium akkor megerősítette, hogy a 2024 őszén induló tanévtől valóban igénybe vehető lesz majd ez a támogatás, de a részleteken még dolgoznak.

A kormány jelenleg a 20 év alatti fiatalok jogosítványszerzését utólag visszaigényelhető 25 ezer forinttal támogatja.

(via Telex.hu)