A Journal of Individual Differences folyóiratban megjelent tanulmány arra az ellentmondásos megállapításra jutott, hogy a magasabb érzelmi intelligenciájú szülők nagyobb valószínűséggel égnek ki. Az érzelmi intelligenciát általában “jó” dolognak tartjuk, olyas valaminek, ami hozzájárul a jó szülőséghez. Most mégis árnyaltabb képet kapunk az érzelmi intelligenciáról.
Az anonim online kutatás 1428 szülőt kérdezett meg, döntő többségében (91 százalék) anyákat. A kutatás azt vizsgálta, hogy van-e összefüggés az EQ és a kiégés között.
Az érzelmi intelligencia megléte általában két területre utal: az egyik, leegyszerűsítve az, hogy képesek vagyunk másokkal együtt érezni, a másik terület pedig, hogy tisztában vagyunk a saját érzelmeinkkel. Mindkettő fontos a gyermeknevelés szempontjából. Bontsuk ki ezt a két terültet.
A saját magam érzelmeivel kapcsolatban képes vagyok azonosítani azt, azaz tudom, hogy mit érzek. Megértem, hogy éppen miért érzek így és képes vagyok kifejezni mások számára is. Szabályozni is tudom az érzelmeimet, irányítani, kordában tartani.
A másokkal kapcsolatos érzelmi intelligencia lefordítva a gyereknevelésre annyit tesz, hogy képes vagyok beazonosítani amit a gyerekem érez, megértem, miért érzem így és képes vagyok arra, hogy kommunikáljak a gyerekemmel az érzelmeiről. Képes vagyok szülőként arra is, hogy segítsem a gyerekemet az érzelmei szabályozásában.
Elsőre úgy tűnik, hogy ezek nagyon lényegesek a gyereknevelésben. És természetesen második blikkre is nagyon fontos, hogy a szülő EQ-ja elég magas legyen, de a kutatásból az derül ki, hogy mindezek a kompetenciák erősen összefüggnek a szülői kiégéssel. Magyarán, minél intelligensebb érzelmileg egy szülő, annál valószínűbb, hogy kiég. A szülői kiégés pedig természetesen káros következményekkel jár a gyerekekre nézve: elhanyagolás, szigor, büntetés, sőt erőszak is következhet belőle.
- Kapcsolódó: Szülői kiégést okoz a nonstop szülőség?
Egy korábbi tanulmányban Mikolajczack és munkatársai arra jutottak, hogy az érzelmi intelligencia magas szintje hozzájárulhat a kiégéshez, mert felemésztik az önszabályozáshoz szükséges erőforrásokat. Azaz a magas EQ-jú szülők hajlamosabbak arra, hogy háttérbe szorítsák a saját szükségleteiket és csak a gyerekeikre fókuszáljanak, saját magukkal pedig egyáltalán ne törődjenek.
Ez a megállapítás különösen igaz lehet azokra a szülőkre, akik perfekcionisták. Ők azok a szülők, akik bár úgy döntenek, hogy önmagukkal is törődnek, de közben folyton a gyerekeikért aggódnak, mindez pedig kiégéshez vezet. Persze az jó dolog, ha értjük és segítjük a gyermekünk érzelmeit, de nem oly mértékben, hogy ezzel végeredményben önmagunknak ártunk. A tanulmány szerint azok a szülők, akik jól rezonálnak a saját érzéseikre, általában időben fel is ismerik, hogy a kiégés jeleit élik meg és ügyelnek arra, hogy ez ne történjen meg. Ez persze azt is jelenti, hogy időnként egy barátnak, más családtagnak át kell adnia a gyerekével kapcsolatos teendőket, és saját magára is időt kell fordítania. Még akkor is érdemes így tenni, ha a gyerekünk szorongása váltotta ki a túlzott, saját magunkat teljesen háttérbe szorító magatartást, mert még mindig jobb egy kicsit szorongó gyerek, mint egy kiégett szülő.
Ironikus módon éppen a “nem lehetek boldog, ha a gyermekem nem boldog” perfekcionista ideál az, ami megakadályozza a gyermeket abban, hogy megtanulja az önszabályozást a szülőtől. Rendben van, ha egy kisgyermek unatkozik, miközben a szülei ebédelnek, vagy ha egy gyermek elmulaszt egy olyan tanórán kívüli tevékenységet, amely túl nagy stresszt jelentene a családi mindennapoban. Minden körülmények között rendben van, ha csak elég jó szülők szeretnénk lenni és nem tökéletesek. A tökéletességre való törekvés helyett, az önnyomasztás helyett, legyünk jelen a gyerekünk, de a saját életünkben is.
(via)
Kapcsolódó cikkek
