Kisgyerek

A testvérek közti kisebb és a nagyobb korkülönbségnek is vannak előnyei

Minden korkülönbségnek a testvérek között megvannak a maga előnyei és kihívásai is. A What to Expect összegyűjtötte ezeket, életkor szerinti bontásban.
2020. Szeptember 12.
A testvérek közti kisebb és a nagyobb korkülönbségnek is vannak előnyei (Fotó: Getty Images)

1 év korkülönbség

A lehetséges előnyök

Az első néhány évben valószínűleg alváshiánnyal küzdesz majd, de a kis korkülönbségnek köszönhetően szülőként nagyon hatékony lehetsz a mindennapi feladatok, a pelenkáztatás, fürdetés, stb. elvégzésében, és több időd maradhat a szórakoztató tevékenységekre a gyerekekkel.

Az idősebb testvért kevésbé érinti nehezen az új kistestvér, kevésbé valószínű a testvérféltékenység. Mivel kevés időt van csak egyedül anyával és apával, az idősebb testvér nem feltétlenül igényel majd nagyobb figyelmet.

Habár többet civakodhatnak, a gyerekek nagyon közel kerülhetnek egymáshoz, közös barátaik lehetnek, megoszthatják a játékaikat, és hasonló lehet az érdeklődési körük is.

A lehetséges kihívások

Az anyuka szervezetét jobban megviselheti az ennyire kis korkülönbség, hiszen kevesebb idő jut a regenerálódásra. Előfordulhat, hogy a vas- és a kalciumraktár kimerül, de prenatális vérszegénység is kialakulhat, vagy nagyon kimerültnek érzi magát. A kutatások szerint a szülést követő 1 éven belül az újabb terhességnél növekedhet a koraszülés kockázata, a szülést követő 2 éven belül pedig az autizmus kockázata. A baby blues rizikóját is növelheti a csupán ekkora korkülönbség.

Nagyon sok feladattal jár együtt, ha a babák egymáshoz nagyon közel születnek, mert az idősebb testvér is sok figyelmet igényel. Az álmatlanság, a pelenkacserék, a szoptatás, a büfiztetések időszaka megterhelőbb lehet, mint nagyobb korkülönbségnél.

A figyelem sokkal megosztottabb, amikor egyszerre kell két 2 évnél fiatalabb babáról gondoskodni.

Valószínűleg több holmit, például kiságyat, babakocsit, stb. kell vásárolni, mert mindkét babának szüksége lehet még ezekre.

2 év korkülönbség

A lehetséges előnyök

Az édesanya szervezete jobban készen áll az újabb várandósságra, több ideje jut a regenerálódásra.

A terhességi szövődmények kockázata, mint a koraszülés vagy az alacsonyabb születési súly is csökkenhet, ha legalább 18 hónap telik el a két várandósság között.

Ezen a ponton nem kell egyszerre végezni ugyanazokat a teendőket, de még megvan a rutin az újszülött gondozásához.

A lehetséges kihívások

Ekkora korkülönbségnél a rivalizálás, a testvérféltékenység nagyobb lehet, mint kisebb vagy nagyobb esetén. Előfordulhat, hogy a kisgyermek nem csak azt követelheti, hogy ő legyen a középpontba, hanem azt szeretné, hogy csak vele foglalkozzanak.

A nagyobb testvér dacosabb is lehet, mert nem örül annak, hogy a figyelmet lefoglalja a baba is. A kisgyereknél regressziót is lehet tapasztalni, például a bilizés kapcsán, vagy újra “beszélhet” úgy, mint egy baba, ismét szophatja a hüvelykujját, és hasonlók.

Átmenetileg kaotikusak lehetnek a mindennapok, ha a kisbaba nyűgös, a kisgyermek pedig a dackorszakot éli.

3 év korkülönbség

A lehetséges előnyök

A szülés ekkora korkülönbség esetén a legbiztonságosabb, a szülési komplikációk kockázata ekkor lehet a legalacsonyabb, akár a terhességi komplikációké, mert a szervezetnek van elegendő ideje a regenerálódásra.

A szülőnek könnyebb lehet, ha az idősebb gyermek már 3 éves, mert egy ilyen korú kisgyerek már sokszor mutat némi függetlenséget, egyedül is szívesen játszik időnként, miközben a szülő a babával foglalkozik.

A lehetséges kihívások

Természetesen ekkora korkülönbség esetén is akadhat bőven tennivaló a gyermekek körül, hiszen a nagyobb testvérről is kell gondoskodni, akinek olyan igényei lehetnek, amelyeket nem olyan könnyű kielégíteni, mint egy fiatalabb elsőszülött esetén.

A testvérféltékenység továbbra is jelenthet problémát: az idősebb testvér ugyan megérti, hogy kevesebb figyelmet kap, de nem feltétlenül tud megbirkózni az érzésekkel, amelyeket ez kivált benne. Emiatt pedig akár agresszíven is viselkedhetnek a kisebb testvérrel vagy a szülővel.

A regresszió továbbra is gyakori lehet, az idősebb testvér hajlamos lehet, hogy a babához hasonlóan viselkedjen.

4 vagy több év korkülönbség

A lehetséges előnyök

Több az alkalom arra, hogy minden egyes gyermekkel külön töltsön időt a szülő, mert az egyes gyermekekkel járó időigényes feladatokból is kevesebb lesz.

Az idősebb testvér 4 éves korára már jobban értheti, hogy a kisbaba körül mennyi teendő van, és kisebb a kockázata, hogy féltékenységet, bizonytalanságot, fenyegetettséget érezzen a baba érkezése miatt.

A szülők higgadtabban kezelhetik a kihívásokat, nem lesznek idegesek minden apróság miatt, hiszen már rutinosabbak a gyermeknevelésben.

A nagyobb testvér ahhoz már elég független, hogy állandó figyelemre szoruljon, sőt, akár segíteni is tud a baba körüli teendőkben.

A lehetséges kihívások

A születési komplikációk kockázata nagyobb lehet, ha ennyit várnak az édesanyák a következő terhességgel, különösen, ha 35 évnél idősebbek.

Néhány, a kisbaba gondozásával kapcsolatos feladatba ismét bele kell jönni, mert lehet, hogy elfelejtett a szülő néhány dolgot. Hiányozhat egy kicsit a megszokott szabadidő is, amely annak volt köszönhető, hogy az idősebb gyermek valamivel függetlenebb.

Nagyobb korkülönbség esetén előfordulhat, hogy a testvéreket nem kötik le ugyanazok a programok, ezért meg kell osztani a szülőknek, hogy ki, mikor és milyen programon vesz részt az egyik vagy a másik gyermekkel.

Az eredeti cikk forrása: whattoexpect.com