Ami megragad a meséből, az fontos üzenetet rejt

mese esti mese

Nem véletlen, hogy mindig ugyanazt a mesét szeretnék hallani a gyerekek

– Azért, mert eredetileg nekünk szóltak – magyarázza Lentulay Edina meseterápiás szakember, Az én mesém meseműhely vezetője. – A népmesék a felnőttkorra készülő fiataloknak akartak átadni életre szóló útravalót, ősi bölcsességeket, évszázados tapasztalatokat olyan burkolt formában, szimbólumokba rejtve, hogy az üzenet tanító-gyógyító jellege nem is érződik, éppen csak hat és szórakoztat.

Ami megragad a meséből, az fontos üzenetet rejt.

Nem véletlen, hogy mindig ugyanazt a mesét szeretné hallani a gyerek. Minden fejlődési szakasznak megvan a maga nehézsége, feladata, amivel meg kell küzdenie, akárcsak a mesehősnek. A sűrű, sötét erdő, az átrághatatlan kásahegy, a feneketlen kút és a teljesíthetetlen próbák azokat az érzéseket idézik, amelyek a felnőttvilággal szembenálló kisgyereket öntik el például a dackorszakban vagy a szülőtől való elváláskor.

A meséből biztatást kap, hogy igenis győzhet, nem fog elveszni. Felnőttkorban is így működik ez. Nem hamis vigaszt ad a mese, hanem a benned rejlő erőt találhatod meg általa, és ez a keresés történik a meseterápián.

– Kilátástalan helyzetben éreztem magam, amikor a második kapcsolatom is a végét járta – mondja Andi. – Egyfolytában túlóráztam egy multinál, alig láttam a gyereket esténként, miközben ő szinte egyik betegségből a másikba esett. Szerencsére anyukám segített, de tudtam, hogy nem tartható fenn ez az állapot. A barátnőm hívott el egy hétvégi meseterápiás napra.

Barátságos, laza környezet, párnákon ülős szeánsz, hat-nyolc fős csoport volt, de először nem tudtam mit kezdeni azzal az észt népmesével, amit olvastunk. Nagyon ismeretlen, szövevényes történet kerekedett ki, a szereplőket is alig tudtam megjegyezni. A félórás zenés meditáció alatt a mese egyik helyszínére kellett odaképzelnünk magunkat, azután lerajzoltuk ezt a képet, majd megnéztük egymás rajzait, és beszélgettünk róluk. Sodró, áradó folyóban kapálózó emberkét rajzoltam, szerintem csak a mese egyik jeleneteként. A beszélgetésekből ébredtem rá, hogy saját élethelyzetemet vetítettem bele. Más rajzán ugyanez a víz csendes tóként szerepelt, erről viszont valaki azt mondta, áporodott állóvíz.

Mindenki a saját kulcsával jut be a kastély kapuján.

– Egy meseterápiás találkozón hagyjuk, hogy fantáziánk, éppen akkor felmerülő intuícióink vezessenek – magyarázza Török Gabi, a meseterápiás csoport másik vezetője. – Gondolatban elrepülünk a mese helyszínére, majd rajzolunk, montázst és térbeli figurát készítünk. Ennek nem az a lényege, hogy hű és szép illusztráció készüljön a meséhez, ezért a kézügyességnek nincs szerepe. Miközben a kreatív eszközökkel alkotunk, átéljük azt a helyzetet a meséből, amely megragadott, és új formát adunk neki.

Ekkor sokszor magunk is rálátunk olyan dolgokra, amelyeket útmutatásként tudunk majd értelmezni, ám mivel alkotásainkról a csoport tagjai is elmondják meglátásaikat, sokszorosan új tartalmakkal szembesülünk.

Kiderül, mindenkinek mást jelent ugyanaz a szöveg, másképpen ábrázoljuk, és azt utána ismét másképpen magyarázzuk. Ezekből a sajátos jegyekből, az egyedi értelmezések különbözőségéből jobban meglátjuk azt, ami a sajátunk, ahogyan egy színskálán is könnyebben felfedezzük az egyes árnyalatokat, mint ha csak külön-külön látnánk őket. Arról nem is beszélve, milyen üdítő néhány órán át olyasmivel foglalkozni, ami kiemel a hétköznapok praktikus, hasznos, rutinszerű tennivalói közül, ugyanakkor éppen azokat szolgálja azáltal, hogy személyiségünk még felfedezetlen területeit is bebarangolva rejtett erőket találhatunk magunkban.

Andi mesehőse aztán partra evickélt, de csak azután, hogy lemerült a folyó mélyére, és elvágta a rátekeredő tavirózsa gyökereit. – A történet itt még korántsem ért véget, de megértettem, hogy előrejutás csak akkor lehetséges, ha leszámolok az állandó önmarcangolással, múltba nézéssel. Különösen az hatott rám felszabadítóan, hogy végre valami mással foglalkoztam, nem a gondjaimmal, aztán éppen ez segített kicsit kilátni a ködből.

Újraolvasva, újraátélve

Ahogy sokan mások, Judit is szülőként találkozott ismét a gyerekkorában hallott mesékkel. És eszébe jutott, mennyire félt akkoriban a farkastól. Azt pedig végképp nem értette, miért nem ismerte fel Piroska, hogy a nagymama ruhájában a farkast látja. – Először csak szelíd kis történeteket meséltem a kislányomnak, de az oviban megismerte az elhallgatott Grimm-meséket is. Nem tudtam, hogyan viszonyuljak ezekhez, akkor kezdtem el meseterápiás csoportba járni.

Itt nem a gyereknek szól a mese az esti lefekvési szertartás részeként, hanem saját kíváncsiságunk, saját személyünk áll a középpontban. Nem elaludni, hanem éppen ráébredni akarunk valamire. Én például arra, hogy miért is van bajom felnőttként is a gonosz mostohával, boszorkánnyal, óriással, hiszen emiatt akartam elkerülni az ijesztő meséket, meg persze az életben is az ütközős helyzeteket.

Ahogy a mesében a főhős, mindannyian érezhetjük olykor, hogy sötét erdőben bolyongunk, eltévedtünk, egyedül maradtunk. Ilyenkor jól jön a segítség, sokszor onnan, ahonnan éppen nem is számítunk rá. Jól jönne, ha értenénk az állatok nyelvén, akik tudják a megoldást, a fejünk fölött csiripelik a madarak. Útkeresés, önismeret, helytállás, szótértés – ezek mai élethelyzetek, a mesékben szimbolikus tartalmak. Sok mese feldolgozása után jöttem csak rá arra, hogy mindegyik szólhat rólam is, ha meglátom magam benne. És győzhetek is, ha küzdök érte.

Minden szereplő te vagy

– Nem szeretek egész nap nemet mondani, sokszor undok banyának érzem magam, és arra gondolok, hogy a kisfiam most gonosz mostohának érez engem – panaszolja Csilla, a dackorszakba lépő Zsolti anyukája. – Párommal érdekes kikapcsolódásnak gondoltuk a mesés foglalkozást, egy gyerek nélküli közös programnak. Valóban annak bizonyult, és még egy sor meglepetést hozott magával. Nekem leginkább az volt új, hogy “mostohaként” is elfogadhatom magam, mert ilyenkor is bennem van az “édes jó anyuka” is.

– Az anya boldog és jó – ez a társadalmi elvárás nyomasztó, hiszen a mindennapokban más érzéseket is átélünk, ahogyan a mesékben sem csak “jó anya” szerepel – magyarázza Lentulay Edina. – Jó anya és mostoha a mesében szétválik, ahogyan ezt a kisgyerek is átéli, amikor azzal szembesül, hogy az anyja, aki eddig minden kívánságát teljesítette, időnként mégis határt szab, és nem enged meg valamit, két-három évesen nem szophat napközben akármikor, nem szaladhat ki az úttestre, és nem turkálhat kedvére a táskájában, az íróasztalán, egyszóval “gonosz mostohaként” bánik vele.

A mesékből is kiviláglik, hogy még a mostoha eltúlzott kegyetlensége is a mesehős javát szolgálja, hiszen ez kényszeríti őt a továbbhaladásra saját életcélja felé, hogy feladatát beteljesítse, vagy éppen személyiségfejlődése egy magasabb fokára lépjen. Hófehérke se indult volna útnak a palotából, ha mostohája az életére törve nem űzi el. Édesanyák és mostohák tehát egyaránt a mesehősök fejlődésének szolgálatában állnak, segítséggel, gyengéd támogatással vagy éppen kényszerítő erővel.

Lehet, hogy időnként negatív szereplőnek érezzük magunkat, ám a mese minden szereplője saját magunk vagyunk, ahogy különböző helyzetekben, egyes kapcsolatainkban másként viselkedünk. Személyiségünk sokrétű, a mesében mindegyikhez találhatunk párhuzamot. Önismeretünk gazdagodik, ha élünk is ezzel a lehetőséggel, és felfedezzük, hogy nem mindig a szőke királylány főszerepe a miénk. Sőt, éppen ez tart tükröt, amiben megláthatjuk új arcunkat, vagy akár új segítőinket, útjainkat.

Ahol kipróbálhatod

A kéthetente hétköznap este összejövő csoporttagokkal átélheted az alkotás, felismerés, megnyílás örömét. A mesei bölcsességekben, meghitt beszélgetésekben, belső munkában gazdag mesés alkalmak folyamata októbertől május végéig tart, hat-nyolc fős csoportban.

Kapcsolódó cikkeink mese témában:

Forrás: Kismama magazin