Első lépésben a tréningen is azzal kezdjük a büntetésről szóló foglalkozást, hogy tisztázzuk, mi is a büntetés. Gyakran hosszú csend a válasz, és nehezen indul el annak megosztása, mit értünk általánosságban büntetés alatt, és mi is a célunk vele.
Az én nézőpontomból – ami Haim Ginott pszichológus módszerét megismerve, és “Beszélj úgy” tréningeket vezetve (és sok-sok szakirodalmat olvasva) alakult ki – a büntetés olyan valami, amivel megfosztjuk a gyerekünket valamitől, ami számára fontos, vagy olyat várunk tőle, amit nagyon nem szeretne megtenni. A cél persze leginkább nem maga a büntetve lenni érzés elérése, hanem az, hogy a jövőben bebiztosítsuk, hogy a szemünkben negatív színben feltűnő viselkedés ne ismétlődjön meg többé.
A következő listában a büntetés ismertetőjegyeit olvashatod. Ha ráismersz egy vagy több elemére, akkor nagy biztonsággal tudhatod, hogy éppen büntetni készülsz (vagy már éppen meg is tetted):
1. A büntetés a személy ellen irányul, és nem a cselekedet ellen. Tudom, hogy mi okozna nagy fájdalmat gyermekemnek (nem csak fizikailag), ezért azt használom ki: “Nem nézhetsz tévét, nem számítógépezhetsz!” “Nem adok a kedvenc süteményedből!
2. A büntetésnek nincs kapcsolata az azt kiváltó cselekedettel. A büntetés nem a cselekedet következménye (természetes vagy logikus): “Nem fogadtál szót a nagymamának, ezért elzárom a kerékpárod!” “Bántottad a testvéred, ezért nem ehetsz a tortából!”
3. A büntetés esetében nincs lehetősége a gyermeknek arra, hogy cselekedetét jóvátegye. A jóvátétel maga a büntetés.
4. A büntetést felindult állapotban – legtöbbször a frusztráció levezetésére – szabják ki a szülők. Sokszor pár perc múlva – miután a felindultság csökkent – a szülő már meg is bánja, amit tett, és eltekint a büntetéstől, ami tovább fokozhatja a zavart a gyermek részéről.
Léteznek a büntetés helyett más módszerek, amikkel sokkal hatékonyabb lehetsz. Egy példa:
- Vázold fel előtte hogy hova vezet egyik és a másik viselkedése, cselekedete. Ezzel tulajdonképpen adsz neki választási lehetőséget, s ez már félsiker.
Mindenki számára, aki azt gondolja, hogy a büntetés szükséges rossz, de muszáj alkalmazni, van egy jó és egy rossz hírem. A jó az, hogy ez nem így van, lehet büntetés nélkül gyereket nevelni, méghozzá anélkül, hogy a “liberális gyereknevelés” bélyege alatt engedetlen és kezelhetetlen gyerekeket adnánk ezzel a közösségbe. A rossz az, hogy ehhez a szülőnek kell tennie, és ez nem egyszerű. Nincs varázsszer vagy csodamód működő recept, vannak viszont lehetőségek, amelyekkel érdemes élni, mindkét fél – a szülő és a gyerek érdekében is.
Miért nem működik a büntetés?
A büntetésként alkalmazott szankció esetén azt várjuk el, hogy a gyerekünk gondolja át, ami történt, és lássa be, hogy nem cselekedett helyesen, és ez többé ne forduljon elő. (Még egy felnőttnek is szép kis lista…)
Ehhez képest mit ad a büntetés? A kiegyenlítés érzését. Micsodaaaaa? Bizony. A legkönnyebben egy focimeccs állásához tudom hasonlítani a kialakult helyzetet. Így: a gyerek “rosszul viselkedik” 1 : 0. A szülő büntet: 1 : 1. Eredmény: a büntetéssel kiegyenlítettük a rosszat, lapozunk, és minden kezdődik újra. Nem alakul ki az a belső erkölcsi értékrend, amit várunk, a büntetés ennek a célnak a betöltésére képtelen. Ha valamiért mégis visszatartaná a gyerekünket a következő vásott pillanattól, az nem más, mint a büntetéstől való félelem, az a vágy, hogy a büntetést elkerülhesse.
A következő példával tudom ezt még inkább érzékeltetni: nem mindegy, hogy a gyerekünk azért nem nyúl hozzá a kristályvázához, miután kimentünk a szobából, mert attól tart, hogy büntetést kap, vagy mert tudja, hogy az nem helyes. Erre egyébként még a hatvanas években végzett kutatás is remek példával szolgált, ugyanis bizonyította, hogy a gyerekek számára mindaddig visszatartó erőt jelent a felnőttől érkező fenyegetés, amíg tartaniuk kell attól, hogy rajtakapják őket, és büntetést kaphatnak azért, amit tesznek.
Amit azonban ez a veszély elmúlik – és a gyerek számára mindössze ez jelentette a visszatartó erőt -, az elvárt cselekedet bekövetkezésének aránya (pl. ne nyúljon egy adott tárgyhoz) harmadára csökkent. Abban a csoportban azonban, amelyben a gyerekek fenyegetés helyett információt kaptak az elkerülni kívánt tárgyról vagy magatartásról, a gyerekek 77 százaléka önként – fenyegetés lehetőségének felvetődése nélkül is! – választotta azt, hogy tartózkodik a tilalmazott magatartástól.
Röviden: ha elmondjuk, mit miért, hogyan, azzal sokkal inkább visszatartjuk a “rossz viselkedéstől”, mint ha büntetnénk. Kell ezt tovább ragozni?
Ha információt adunk a gyerekünknek, megismertetjük a tettének következményeivel – amelyek egymáshoz köthetők és nem összefüggés nélküliek, mint a büntetés esetében -, sőt még lehetőséget is nyújtunk a számára, hogy helyrehozza, amit tett, ekkor érünk el nála valami olyasmit, ami az erkölcsi értékek alapzatának is felfogható.
Egy édesapa így foglalta össze az egyik tréning büntetésről szóló foglalkozása során: a büntetéssel megtanítjuk a gyerekeinknek, mi az az igazságtalanság. Elgondolkodtató, nem igaz? Hogy lehet másként? Büntetés helyett:
– hogyan vezesd rá, hogyan tudna segítségedre lenni,
– hogyan fejezd ki rosszallásod, anélkül, hogy a gyerek jellemét minősítenéd,
– hogyan fejezd ki az elvárásaidat,
– hogyan adj választási lehetőséget,
– hogyan mutass utat neki, hogyan teheti jóvá,
– hogyan reagálj, ha a fentiek egyike sem hat,
– hogyan működik, hogy a gyerek viselje tettének következményeit.
Kapcsolódó cikkeink:
- A büntetésről és a jutalmazásról
- Igenis lehet büntetés nélkül nevelni
- Szerető korlátokra szükség van
- Neveljük vagy viseljük el?
Kapcsolódó cikkek
