Panna hatéves volt, amikor édesanyja újra babát várt. Nem apával izgultak a nagy esemény előtt, hanem egy másik bácsival – akit a múlt nyáron ismert meg a kislány. Azóta sok év eltelt, már a kis Rozi is óvodás. Panna utálja a féltestvér kifejezést: “Rozi az egész-testvérem!” tiltakozik, ha valaki a rokonsági fokokat firtatja.
A kicsi koruktól együtt nevelkedő gyerekek esetében valójában a felnőttek problémája, hogy ki kinek a gyereke. A nem vér szerinti szülőnek rendszerint nehéz megemésztenie, hogy a gyerek nem az ő szárnyai alatt nevelkedett, más értékei, normái szerint él, és ennek megfelelően nem mindig viselkedik úgy, ahogy azt ő elvárná. A helyzetet nehezíti, hogy ilyenkor a szülő-gyerek kapcsolatból hiányzik az az elem, ami a viharos időszakokban is megkönnyíti az együttélést: ez a kora csecsemőkori kötődés.
Ha újszülöttkorától szoros kapcsolatban vagyok egy gyerekkel, és figyelek rá, jól tudom, mit várhatok el tőle, mi az, amit rosszalkodásból csinál, és mi az, ami a temperamentumából fakad. Ha a gyereket “készen kaptam”, nehezebben tudok ráhangolódni.
Enyém – tied
“A sajátommal sokszor keményebben bántam, mint a másikkal – emlékszik vissza Margit. – Úgy gondoltam, hogy a férjem gyereke kíméletre szorul. Nagy hátrányban van, hiszen nélkülöznie kell az édesanyját. Persze az engedékenységhez az is hozzájárult, hogy kedvezni akartam a férjemnek…”
“Nem akarok gonosz mostoha lenni, néha mégis lelkifurdalásom van. Nehezen tudom visszafogni magam, ha a kicsit sérelem éri a nagytól. Olyankor előbújik belőlem: hogy merészeli, hiszen nem is a testvére!”
Egy “rendes” családban is vannak visszatérő veszekedések, sértődések, van rangsor a testvérek között. Egyikük talán éppen az “ennivalóan édes” korszakát éli, míg a másik pont a “kiállhatatlan kiskamasz”, tehát nehéz minden pillanatban egyformán szeretni őket. Ha nem édestestvérek, felmerülhet bennük és a szülőkben is, hogy a vérrokonság hiánya okozza a konfliktusokat és a különbségeket, emiatt újabb problémák alakulhatnak ki, a szülők pedig magukat hibáztatják. Nagyon nehéz kívülről, indulatok nélkül szemlélni a helyzetet, pedig talán ez segíthetné hozzá a családtagokat, hogy megváltozzon egymáshoz való viszonyuk, átértékeljék a mindennapok történéseit. Ebben a folyamatban a sokat segíthet egy családterápiában járatos szakember.
A veszekedő gyerekek száján könnyen kicsúszhat ez a mondat: mit akarsz, nem is vagy az igazi testvérem! Ettől megrémülhetnek a szülők, főleg, ha még nem hallottak “igazi” testvérek között folyó, vérbő perpatvart, ahol sokszor nyomdafestéket sem tűrő sértéseket vágnak egymás fejéhez a gyerekek. Civódás során bármi előkerülhet, ami a másik ellen felhasználható. Ez nem jelenti azt, hogy a “féltestvérek” kevésbé szeretik egymást, mint ha igazi testvérek lennének.
Néhány alapszabály
- A szülő soha ne hangolja a másik (vér szerinti, vagy “csak” nevelő-) szülő ellen a gyereket.
- Ne kritizáljuk a másik szülő nevelési módszereit a gyerekek előtt.
- Ne erősítsük a vér szerinti gyerekünkben, hogy ő az egyetlen, akihez igazi kötelékek fűznek.
- Nem elég időnként látványosan igazságot tenni a gyerekek között. Folyamatosan kell érezniük, hogy igazságosan bánunk velük – koruknak és igényeiknek megfelelően.
- Ne várjuk el tőlük, hogy szeressék egymást. A szeretetet nem lehet kényszeríteni, legföljebb elősegíteni, például azzal, hogy érdekes dolgokban kérjük a gyerekek együttműködését.
Illatok vezetnek
A detroiti egyetem vizsgálatai alapján kiderült, hogy bizonyos genetikailag meghatározott illatanyagok segítségével fel tudják ismerni a szülők saját gyereküket. Az anyák harminc esetből huszonhétszer felismerték biológiai gyerekük szagát, míg a nevelőanyák kétharmadrészt elhibázták az azonosítást, annak ellenére, hogy nevelt gyermekükkel is évek óta egy fedél alatt életek.
A testvérpárok is hasonló módon viselkedtek: édestestvéreiket nyolcvan százalékban felismerték, féltestvérük illatát csak felerészben, míg azokat a velük együtt élő “testvéreket”, aki más szülőktől származtak, egyáltalán nem tudták beazonosítani illatuk alapján. Tudván, hogy a “családi” illatok gondoskodó viselkedést váltanak ki a szülőkből, érthető, hogy ezek hiánya megnehezíti a gyerekre való ráhangolódást.
Peter Rowlands, a Vasárnapi szülők, és a Gyerekestül szeress! című könyv szerzője írja: “Jóval több az olyan történet, ahol a kétfelől jött szülők összekerülése mindenkinek gazdagabbá tette az életét, mint az olyan, ahol ebből csak katasztrófák származtak… A kezdeti nehézségek és a sorozatos összeveszések és kibékülések után is, végül sikerül boldog otthont teremteni.”
Kapcsolódó cikkeink féltestvérek, család témában:
Forrás: Kismama magazin
Kapcsolódó cikkek
