Kisgyerek

Forgalmas parkolóban találtak rá az elkóborolt 3 évesre

Egy szemfüles vásárló figyelt fel a pláza parkolójában bóklászó kislányra, aki végül visszakerült az anyukájához.
2024. Január 02.
Bevásárlóközpont parkoló

Egy olasz bevásárlóközpont parkolójában vette észre egy középkorú nő azt a 3 éves kislányt, aki szülői felügyelet nélkül sétálgatott az autók között. Magához vette a kisgyereket, hogy biztonságban legyen, majd értesítette a biztonsági szolgálat munkatársait.

Fél óráig keresték az anyukáját

A nő abban bízott, hogy az áruházban már keresik az ijedt szülők az elveszett kislányt, ám ez nem így történt: az időközben helyszínre hívott rendőröknek kellett a keresésükre indulni, így több mint 30 percbe telt, mire megtalálták a vásárlásban elmélyült édesanyát.

Az egyenruhások a kislánnyal együtt állították meg a nőt, aki csak ekkor döbbent rá arra, hogy nem volt mellette a gyermeke. 

Bár az eset körülményeit még vizsgálják, azt már most is tudni lehet, hogy az édesanya nem szánt szándékkal hagyta magára a kislányt, aki kisétált a méretes épületből, és a parkolóban is meglepően nagy utat tett meg. Szerencsére úgy, hogy egy haja szála sem görbült.

Fotó: Getty Images, Forrás: Via