Miért is lenne így? Csak azért, mert sok testvére van egy gyereknek, még nem biztos, hogy ez inspirálóan hat rá, hogy a saját fejlődési ütemével szembe menve, a testvéreit utánozva nyűgözze le a környezetét a tudásával.
Még csak gügyög? Még nem ül bilire? De hát annyi testvér van körülötte, biztosan valami baja van, elvégre ott a sok jó példa előtte, miért nem utánozza őket?! Ó, hányszor hallottam már ezeket a mondatokat! A válaszom mindig rövid volt és tömör: csak. Hosszabban? Azért, mert ő nem a bátyja, nem a nővére, hanem egy önálló lény, aki a saját ütemében fejlődik, ahogy minden más – egészséges – gyerek a világon.
Ehhez a magabiztossághoz azért kellett az öt gyerek tapasztalata, pláne, hogy Nagyfiú már másfél évesen olyan tisztán és érthetően beszélt – ráadásul hatalmas szókincse is volt -, hogy mindenki a csodájára járt. Mindezt úgy, hogy nem volt gyerekpélda előtte, csak felnőttekkel volt körülvéve és mégis… Vagy talán pont azért?
Ilyen indítás után persze rögtön megijedtem, amikor Nagylány kétévesen még alig beszélt pár szót, és azt is úgy, hogy fogalmunk se volt, mit mond. Viszont az megnyugtatott, hogy korábban kezdett el járni, mint a bátyja. Azt gondoltam, hogy így jut is, marad is.
És ekkor jött Középső. Hatalmas babának született és végtelenül lustának. Volt már két izgő-mozgó, fecsegő tipegőm és vártam, hogy a jó példa majd meghozza a várt hatást. Nos, arra várhattam… Középsőt semmi nem zökkentette ki a buddhai nyugalmából, hét hónaposan hetente egyszer megfordult, hogy a paramamit elaltassa bennem, de másra nem volt hajlandó. Végül 16 hónaposan tanult meg járni, viszont ő lett a legkorábban szobatiszta a három gyerek közül – itt már elvesztettem a fonalat.
Eljött hát a pillanat, amikor már nem érdekelt érdemben, hogy melyik gyerekem mikor sajátítja el a járásra, a beszédre, a szobatisztaságra való képességet, elengedtem az elvárásokat, a testvéri példákon alapuló mintaszerű fejlődést.
Végignézve a gyerekeimen, jól látható, hogy a saját ütemű fejlődés egész egyszerűen felülírja a környezetből érkező ingereket és hatásokat, a jó példákról nem is beszélve, ezért nem is igazán értem: a rossz példák miért rögzülnek mégis?
A szerző további írásai: a A Mom with five blogban, családi magazinban és a Facebookon
Kapcsolódó cikkek
