Kisgyerek

Hogyan fektessük le napközben?

Egy-másfél éves kortól kezdve általában hosszabb déli alvásra térnek át a babák. Lássuk, hogyan is zajlik le ez az átmenet!
2008. Január 27.

Ha reggel korán ébred a kicsi, valószínűleg már harangszóra nagyon álmos. Nem feltétlenül kell ilyenkor ennie, ha délelőtt evett egy kis gyümölcsöt vagy ivott gyümölcslevet, ráér ebédelni, amikor kialudta magát. Előfordulhat, hogy már a délelőtti sétából hazatérve elszundít útközben a babakocsiban. Ideális ez akkor, ha a babakocsit a kertben, teraszon olyan szélvédett, árnyékos helyen tudjuk leállítani, ahol szemmel tarthatjuk, vagy lifttel fel tudjuk vinni az előszobába. Hasonló a helyzet, ha az autóban aludt el a kicsi. Persze csak akkor jó ez a megoldás, ha be tudunk állni a kertünkbe, vagy ki tudjuk emelni a gyereket autósüléssel együtt.

Egyszerűbb, ha ebéd után a kiságyába fektetjük le. Ajánlatos az asztaltól felállva azonnal bevinni, ne hagyjuk, hogy szaladgálni vagy játszani kezdjen. Valószínűleg elvárja az este szokásos lefektetési rítust, de kialakíthatunk másfélét is. Sétáljunk vele körben egy kicsit és énekeljünk neki, vagy kapcsoljunk be valamilyen kellemes zenét. Miután álomba merült, kapcsoljuk ki a zenét, mert az alvás közbeni folyamatos hanginger akadályozza az agy pihenését. Ha a kisgyerek nem akar a kiságyába feküdni, napközben megengedhetjük, hogy a szülői ágyba bújjon, vagy a nappaliban dőljön le a heverőre, hiszen ez nem olyan “igazi” éjszakai alvás. Akár mellé is fekhetünk, nem árt a szülőknek sem egy kis pihenés, ám csak olyan szokásokat vezessünk be, ami minden nap kivitelezhető.

Sok kicsi könnyebben elalszik a szabad levegőn, ám a nagyobbakat már zavarhatják a különböző ingerek (madárcsicsergés, szélfújás, satöbbi). Ha a kisbaba korábban megszokta, hogy a napközbeni pihenő a teraszon vagy a kertben felállított járókában van, lehet, hogy még egy ideig később is elalszik ott. Különösen ügyeljünk ilyenkor arra, hogy nyáron mindig árnyékban, télen pedig szélvédett, napos helyen legyen. Esőben állítsunk egy jókora napernyőt az alvóhely fölé.

Alkalmazkodnunk kell a kisgyerek szokásaihoz: ha rendszeresen a szabadban alszik napközben, nehezen fog elaludni a szobában a kiságyában, és fordítva is így van. Nehézséget okoz ez néha, hiszen korántsem mindig alkalmas a levegő (szmog, ózon, hideg) a kinti alvásra. A kicsi déli alvását zavaró nagyobb testvért is rávehetjük egy kis sziesztára: adjunk neki valamilyen érdekes könyvet vagy játékot, amit máskor nem kap kézbe, vagy találjunk ki neki egy-egy érdekes, önálló elfoglaltságot, amit csendben végezhet. Nagyobb hajlandóságot mutat nyugalmas tevékenységre, ha ez nem kényszer, hanem remek lehetőség arra, hogy olyasmit csináljon, amit a kicsi mellett nemigen lehet (például legózás).

Forrás: Kismama magazin