
Kép: Getty Images
Európában több helyen bevett gyakorlat, hogy óvodások és bölcsisek rendszeresen látogatják az időseket a szociális intézményekben. Magyarországon a Kecskeméti Református Egyházközség Sion Nyugdíjasháza az első, ahol ezt intézményesítették, írja a Telex.
A Nyugdíjasház napközijébe enyhe vagy közepes demenciával élő idősek járnak. Reggel 8-tól délután 4-ig lehetnek itt. A gyerekek egy héten egyszer jönnek az idősekhez közös foglalkozásra, derül ki a Deutsche Welle riportjából.
– Amikor a gyerekekkel van, mindig fel van töltődve – mondta a riportban az egyik napközibe járó idős asszony lánya. Hozzátette, hogy sokkal lassabban romlik az édesanyja állapota, amióta ide járnak.
A foglalkozások ötletét a kényszer szülte: a Kecskeméti Református Egyházközség játszóháza, ahova a bölcsődés korú gyerekek járnak, és a demenciával élők napközije korábban két külön épületben volt. Az energiaválság miatt aztán gyakorlatilag összeköltöztek. Nem bánták meg. Sok kisgyereknek messze vannak a nagyszülei, dédszülei, így ez számukra egy pótlék is. És természetesen az időseknek is. Ahogy a riportban a Nyugdíjasház vezetője Kass-Francz Andrea fogalmaz: sokszor a reggel még derékfájós idősek, délután minden gond nélkül keresik négykézláb a labdát.
A nyugdíjasházban egyébként gimnazisták okostelefon és számítógép használatot tanítanak az időseknek.