Kisgyerek

Lefotózta zuhanyzó anyukáját a 2 éves és az összes ismerősének elküldte a képet

A pórul járt anyuka csak szeretett volna nyugodtan lezuhanyozni és zavartalanul hajat mosni. Nagy árat fizetett érte!
2023. Július 01.
nő a zuhany alatt

A négy gyermekes Emily Schmittet a szó szoros értelmében véve hidegzuhanyként érte a felismerés, mikor meglátta, hogy 2 éves kislánya, Carsyn lencsevégre kapta a telefonjával a zuhany alatt, a ruhátlan fotót pedig pár gombnyomással el is küldte üzenetben az összes ismerősének.

Mindenki megkapta, aki számít

„A meztelen fenekemről készült fotót  a barátaimon és családtagjaimon kívül megkapták a főnökeim, a munkatársaim, néhány ügyfelem és a volt egyetemi csoporttársaim is” – mesélte a kínos kalandról az anyuka, aki annak reményében adta oda telefonját a kislánynak, hogy lehet néhány nyugodt perce a fürdőszobában és végre zavartalanul hajat moshat.

Akkor jött rá, hogy valami nagyon furcsa dolog történt, amikor az egyik kollégájától befutott az első válasz, amiben megköszönte a ruhátlan képet. Azonnal elnézést kért mindenkitől, akihez eljutottak a fotói, hogy amennyire lehet, mentse a menthetőt.

„Azt hiszem, amikor rájöttem, hogy mi is történt, egy pillanatra meghaltam és csak azért tértem vissza az élők sorába, hogy tisztázhassam a helyzetet. A kezdeti sokk után rájöttem, hogy nincs más választásom, nekem is viccesen kell felfognom az egészet még akkor is, ha elképesztően arcpirító az eset” – tette hozzá Emily, akit a következő munkanapon sokan hecceltek a zuhanyzóban készült felvételek miatt.

Forrás: Via, Nyitókép: Getty Images