Tovább keres, azt mondja, amíg csak él. És hogy mások se feledjék el, mi történt velük, a szomorú évforduló alkalmából könyvben írta meg történetüket.
Évente több ezer gyerek tűnik el – de egyiket se keresik annyian, mint Madeleine-t, akinek jobb szemében fekete csík látható. E különleges ismertetőjegy alapján azonnal fel lehetne ismerni. Tucatnyi helyen vélték már felismerni, de a mai napig nem tudja senki, hol van Madeleine, és mi történt vele. Rémálomba illik, ami a McCann családdal történt. Nyaralni mentek Portugáliába. Este hétkor fektették le a négyéves Madeleine-t és két kisebb ikergyereküket, majd elmentek vacsorázni az étterembe, amely látótávolságra van az apartmantól. Tízpercenként ellenőrizték, hogy minden rendben van-e a gyerekekkel. A második ellenőrzéskor az édesanya döbbenten vette észre, hogy az ablak nyitva, Madeleine alvócicája a földön, és a lánya eltűnt.
Miért hagyták egyedül?
Mindenkinek ez az első kérdése, hiszen általában tényleg senki sem hagy egyedül, felügyelet nélkül három pici gyereket. Ám az igazság az, hogy a McCann házaspár semmi olyat nem tett, ami ezen a nyaralóhelyen különlegesnek számított volna.
Ez a fajta gyerekfelügyelet ugyanis számos mediterrán szállodában igénybe vehető. McCannék maguk is nyaraltak már olyan szállodában, amely szolgáltatásként kínálta, hogy ha a szülők elmennek esténként, akkor egy alkalmazott félóránként benéz az alvó gyerekekhez, és ha felébrednének, felhívja a szülőket.
– Itt nem volt ilyen szolgáltatás, ezért úgy gondoltuk, majd mi magunk vigyázunk a gyerekekre ezen a módon – nyilatkozta az anya. – Hiszen az ember otthon is így csinálja. Lerakja a gyereket aludni, majd lemegy a nappaliba, tévét néz, kimegy a kertbe. És néha-néha benéz a gyerekhez. Ráadásul mindhárom gyerekünk nagyon jó alvó. Tudtuk, hogy hajnal kettő előtt egyik se szokott felébredni. Az étterem olyan közel volt, alig 30-45 másodperces sétára, azonkívül rá is lehetett látni az apartmanra. Sokkal biztonságosabbnak tűnt ez a megoldás, mint hívni egy vadidegen bébiszittert. Otthon se engednék akárkit a gyerekek mellé. Az egész hely olyan békésnek tűnt… nem gondoltuk, hogy baj lehet belőle.
Turisták célkeresztben
Pedig ha jobban megnézzük, az apartman ideális célpont rablók vagy más behatolók számára. A földszintes szobák ablaka a meleg miatt szinte állandóan nyitva, a teraszra elég csak belépni, az ajtót sosem zárták, ráadásul az ablakok elé fákat ültettek, amelyek árnyékot adtak, ugyanakkor búvóhelyet is biztosítottak az esetleges behatolónak.
A békés nyaralóhely más sötét titkot is rejtegetett. A környéken több gyerekmolesztálási esetet jelentettek már az itt nyaraló családok. Az előző évben többször is előfordult, hogy bemászott valaki a nyitott ablakon, és kicsi gyerekekkel fajtalankodott, míg a szülők a másik szobában aludtak. De ez csak turistákkal történt, a rendőrség nem is vette komolyan az eseteket. A legtöbb esetben nem vettek sem DNS-mintát, sem ujjlenyomatot. A feljelentés után pedig hazamentek családok, a helyiek pedig elfelejtették az ügyet.
De vajon kapcsolatba hozhatók ezek az események Madeleine történetével? Senki nem tudja. A rendőrség viszont, a jelek szerint, eleinte ezt az esetet sem vette komolyan. A keresőkutyák csak 24 órával később érkeztek a helyszínre, nem zárták le a határt, nem ellenőrizték a kocsikat, és igazságügyi szakértők sem kerestek nyomokat az apartmanban.
Fura, hogy mi minden fordul meg ilyenkor az ember agyában. Kate, az édesanya azt mesélte, hogy a kétségbeesésen túl az zavarta legjobban, hogy Madeleine nem vitte magával az alvóscicáját. Pedig az a születése óta mindig vele volt. Bármi is történt vele, némi biztonságérzetet nyújtott volna neki ez a cica.
Gyanúsítottként
McCannék természetesen nem utaztak haza a lányuk nélkül, hiába lett vége a nyaralásnak. Hónapokig maradtak még Portugáliában. Jelenlétük és az egyre nagyobb médianyilvánosság kínos helyzetbe hozta a portugál rendőröket, hiszen a nyomozás nem hozott eredményt. Így végül, négy hónappal később jobb híján az orvos házaspárt gyanúsították meg azzal, hogy megölték a lányukat, és eltüntették a kicsi holttestét. Persze ne legyünk álszentek – a statisztika szerint akár igazuk is lehet. Az esetek döntő többségében a közeli hozzátartozók felelősek az ilyen esetekért. De tény, hogy hivatalosan nem emeltek vádat a szülők ellen, és nem is találtak semmit, ami az ő bűnösségüket támasztaná alá.
A szülők egyetlen hibát követtek el, mégpedig azt, hogy egyedül hagyták a gyerekeiket, mégis csúnyán meghurcolták őket. Olyan állítások jelentek meg a sajtóban, hogy Kate szülés utáni depresszióban szenvedett, és rendszeresen nyugtatózta a gyerekeit, aztán az apát vádolták azzal, hogy molesztálta a lányát. Nagy nyilvánosságot kapott, hogy az apartmanban és a bérelt autójukban vérfoltokat találtak, de azt már kevesebbet emlegették, hogy ezek nem egyeztek Madeleine vércsoportjával.
Sokan támadják őket azért is, amiért ekkora felhajtást csapnak a gyermekük eltűnése miatt. Miért épp őt kell keresni? Mi van a többi, ezernyi gyerekkel? Erre csak annyit felelnek: minden eltűnt gyerek megérdemelné a figyelmet. De ők a saját gyerekükért harcolnak. Mert hiába telnek az évek, ugyanúgy hiányzik a családnak.
Azóta
Négy év telt el azóta. Újabb hírek kerültek azóta az újságok címlapjaira, új szörnyűségek borzolják a kedélyeket. De Madeleine-t nem csak a családja nem felejtette el, a médiaérdeklődés most is óriási. Az édesanya könyvet írt történetükről, amely május 12-én, Madeleine születésnapján jelenik meg Angliában. Minden egyes fillért, amit csak kapnak érte, Madeleine felkutatására költenek. A kutatás ugyanis ma is folyik. Magándetektívek dolgoznak az ügyön, és keresik a kislányt.
És hogy a szülőnek milyen érzés mindennap érezni egy gyerek hiányát?
– Semmivel sem kisebb a fájdalom, csak már nem olyan kínzó – mondja az anya, akinek az segített ép ésszel életben maradni, hogy ott volt a másik két gyerekük, akiknek boldog és a lehetőségekhez képest felhőtlen gyerekkort kellett biztosítaniuk. Vidámparkkal, bulikkal, nyaralásokkal, kirándulásokkal. És az elveszett testvér emlékével, akinek a mai napig megőrizték a szobáját. Semmit nem vittek el belőle – csak letették a karácsonyi és szülinapi ajándékokat, amelyeket nem tudtak odaadni nekik.
– A legnehezebb az volt, hogy újra tudjak pihenni, leülni, élvezni az élet apró örömeit. Sokáig képtelen voltam tévét nézni is, vagy elmerülni egy kád forró vízben. Úgy éreztem, hogy abban az időben is tennem kéne valamit, hogy megtaláljam Madeleine-t. De pihenés nélkül nem lehet élni. Nem tudom, hol van Madeleine, de hiszem, hogy él, és remélem, hogy olyan tisztelettel és szeretettel bánik vele valaki, ahogyan megérdemli. Persze tudom, hogy szörnyű dolgok is történhettek vele. Arra a gondolatra, hogy talán egy pedofil fogságába került, olyan éles fájdalom jár át, hogy legszívesebben a bőrömet is letépném. Ezerszer elátkoztam Istent, hogy miért nem vigyázott rá jobban, miért nem akadályozta meg, hogy baja történjen, vagy miért nem ad azóta legalább valamilyen jelet, hiszen annyi ember imádkozott érte! De már nem harcolok vele. Biztos vagyok abban, hogy bármerre is jár Madeleine, Isten mellette van.
Kapcsolódó cikkek
