Gyönyörű napsütésre ébredtünk. Bárányfelhők úsztak az égen. Reggel Poci repülőre szállt. A repülőgép motorja felbúgott: brrrrr… és Poci máris boldogan cikázott a város felett. A felhők között repülni nagyon izgalmas. Fentről a házak nagyon kicsinek látszanak. Egyszer csak Poci az aprócska házak között egy csodás, játékokkal telis-teli udvart pillantott meg. Leszállás után boldogan mesélte:
– Anya! Képzeld, van a városban egy olyan ház, ahol az udvar csupa játék!
Anya elmosolyodott. – Az a házacska a bölcsőde.
Anya két hatalmas puszit adott Poci arcára, és azt mondta: – Ha elég nagy leszel, te is járhatsz bölcsődébe.Poci beszaladt a szobájába, a magasságmérő előtt lábujjhegyen nyújtózkodott.
– Elég nagy vagyok már? – mosolygott várakozó, nagy, kerek szemekkel.
– Igazán megnőttél! – csodálkozott el Anya.
– Akkor mehetek bölcsődébe? – kérdezte izgatottan a kisfiú.
– Hát persze! – válaszolt Anya. Az esti mese a bölcsődéről szólt. Reggel aztán Poci és Anya elindult a bölcsőde felé. Poci a biztonság kedvéért magával vitte kedvenc vonatát is.
Poci bekukucskált a bölcsi ablakán.
– Szeretnéd, ha bemennénk?– fordult Anya Pocihoz.
Poci nem felelt, de villámgyorsan beszaladt a gyerekek közé. Anya meglepődve figyelte kisfiát.
– Gyere, megmutatom a szekrényedet! – mondta a dadus néni.
A szekrény ajtajain jelek voltak, és Pocinak nagyon tetszett a különleges szekrény.
– A piros autó lesz a jeled – szólt a dadus néni.
Poci mosolygott, és kinyitotta a szekrényke ajtaját. A szekrény polcán egy jókedvű manó csücsült, és Pocira kacsintott: – Szia! Pepimó vagyok. Itt lakom a szekrényben, és rád vártam!
Poci nagyon meglepődött: – Rám?
– Hát persze! Mostantól minden reggel itt foglak várni, és veled leszek egész nap, amíg a bölcsiben vagy.– Nagyon jó lesz! Az én nevem Poci – kacsintott a szőke kisfiú Pepimóra.
Pepimó nesztelenül Poci vállára ugrott. – Gyere, megmutatom, hol játszanak a gyerekek!
Anya mindebből semmit sem vett észre. Azt látta csupán, hogy Poci vidáman ballag a terem felé, ahol a gyerekek játszanak. – Délután érted jövök! – búcsúzott Anya.
Poci, a gyerekek és Pepimó délelőtt önfeledten játszottak.
– Hoppá – súgta Poci fülébe Pepimó –, éhes vagyok! A dadus néni nemsokára hozza az ebédet.
– Kézmosás! – hallatszott a távolból.
A gyerekek a mosdóhoz sorakoztak. Poci az ebédet már úgy ette a gyerekekkel, mint egy régi bölcsis. Ebéd után szundikálás következett. A dadus néni rózsaszín ruhácskás tündérről mesélt, akinek varázspálcája csillogó álomport szór. A takaró alól kukucskáló szemek lassan lecsukódtak. Még Pepimó is álomba szenderült.
Ébredés után a gyerekeket várta az udvar. Poci boldogan fedezte fel a sok játékot. Legjobban a piros csúszdának örült. Felmászott a létrán, lecsúszott, és a homokba huppant. Azután várat építettek Danival és Ritával. Pepimó volt a várkapitány.
Egyszer csak Poci meghallotta Anya hangját: – Mehetünk haza, kis várépítő?
Kézen fogva indultak befelé átöltözni. Poci odaszaladt a szekrénykéjéhez. Anya segített átöltözni. Közben észrevétlenül Pepimó is felcsücsült a polcra.
– Holnap itt várlak! – intett barátjának búcsúzóul a kis manó az első bölcsis nap végén.
Kapcsolódó cikkek
