Kisgyerek

Súlyos beteg kisfiának kér segítséget a tűzoltó

A kis Krisztián nyolc hónapos korában agyhártyagyulladást kapott, a fertőzés következtében elvesztette látását és hallását. A szülők most segítséget kérnek.
2023. Április 10.
Kisfiú
Kép: boon.hu

A tiszaújvárosi tűzoltó kisfia, Krisztián nyolc hónapos korában agyhártyagyulladást kapott. A súlyos betegség miatt a kisfiú elvesztette látását és hallását, egész napos felügyeletre és sok fejlesztésre szorul.

Krisztián édesanyja a Borsnak korábban elmondta, hogy a kisfiú még 2021 januárjában került kórházba, mert erősen hányt. Másnap reggel azonban állapota súlyosbodott és nem lehetett felébreszteni. – Kinyitotta a szemét, rám nézett, de aztán csak aludt és aludt. Akkor derült ki, hogy komolyabb lehet a baj – fogalmazott az édesanya a lapnak. Az orvosok gerincvízcsapolást végeztek, ekkor derült ki, hogy a kisfiúnak agyhártyagyulladása van. Azonnal intenzív osztályra került, ahol már jelentkeztek is az összetéveszthetetlen tünetek.

A szülők mindent megtesznek Krisztián fejlesztéséért, a céljuk, hogy a solymári Borsóházban kerüljenek, hogy a kisfiú intenzív, komplex terápiát kaphasson. Ezért április végén jótékonysági futást rendeznek Tiszaújvárosban. A nevezéssel Krisztiánt támogathatjuk. 

A futás mellett licitálás is indul április 11-től,  a Supersum Alapítvány hivatalos Facebook-oldalán. Sokan megmozdultak, hogy segítsék a kisfiút és családját. Az alábbi ereklyékre lehet licitálni:

Labdarúgó OTP Bank Liga:

  • A Ferencvárosi TC játékosok által dedikált meze
  • A Zalaegerszeg játékosok által dedikált meze
  • A Kisvárda játékosok által dedikált meze
  • A Debreceni VSC jubileumi meze
  • A Mol Fehérvár játékosok által dedikált meze
  • A Vasas játékosok által dedikált meze
  • A Mezőkövesd 2 db játékosok által dedikált meze
  • A Kecskemét játékosok által dedikált meze
  • A Puskás Akadémia játékosok által dedikált meze
  • A Paks játékosok által dedikált meze
  • A Honvéd FC játékosok által dedikált meze
  • Az Újpest játékosok által dedikált meze
  • Dombó Dávid (Vasas) dedikált kapuskesztyűje

Labdarúgó Merkantil Bank Liga:

  • Priskin Tamás (Győri ETO) dedikált meze
  • Bacsa Patrik (Győri ETO) dedikált meze
  • Az MTK játékosok által dedikált meze
  • A Haladás játékosok által dedikált meze
  • A Pécsi MFC játékosok által dedikált meze
  • A Diósgyőri VTK játékosok által dedikált meze

Labdarúgó NB3:

A Putnok FC játékosok által dedikált meze

Kosárlabda:

Kiss Angelika Magyar Kupa-győztes DKSK-meze

Vízilabda:

a 2020-as Európa-bajnok magyar válogatott melegítője

Kézilabda:

  • Pick-Szeged meze
  • Rasmus Lauge (Telekom Veszprém) játékosok által dedikált meze

Labdarúgás:

  • a Sepsi OSK meze
  • a DAC meze

Jégkorong:

  • Magyar válogatott dedikált meze
  • DVTK Jegesmedvék dedikált meze

Számlaszámon is segíthetünk adományunkkal a családnak:

Supersum Alapítvány
K&H BANK
Bankszámlaszám: 10402764-50526972-78881008
IBAN: HU72 10402764-50526972-78881008
Swift kód: OKHB HUHB
Közlemény: KRISZTIÁN

forrás: borsonline.hu