Kisgyerek

Természetes fogamzásszabályozás

Sokan azt gondolják, hogy az efféle módszerek inkább azoknak valók, akik gyereket akarnak, s minél pontosabban szeretnék meghatározni termékeny napjaikat.
2007. Október 23.

Ez a közvélekedés azon alapul, hogy valójában többféle természetesnek mondott módszer létezik, ám ezek megbízhatósága korántsem egyforma. Valamennyi eljárás közös jellemzője, hogy bizonyos napokon kerülni kell a nemi érintkezést. Nem elég azonban, ha egyszerűen csak kiszámoljuk, körülbelül mikor lesz a peteérés, sőt az sem elegendő, ha naptárunk mellé egy hőmérőt is beszerzünk, hogy a női testhőmérséklet változását is számításba vehessük a termékeny napok meghatározásánál. A világ ezen a téren sem állt meg: a modern, önmegfigyelésen, többféle testi tünet értékelésén alapuló módszer kiterjedt kutatási eredmények szerint éppen olyan megbízható, mint a fogamzásgátló tabletta és a spirál. Természetesen csak akkor, ha megfelelően alkalmazzuk.

A Természetes Családtervezők Munkaközösségének okleveles tanácsadójaként évek óta tartunk tanfolyamokat érdeklődő nőknek és pároknak. Mindig jó érzés, ha látom, hogy egy nő megtanulja értékelni teste normális működését, és ez számára is örömet jelent. Olykor gyakorlati nehézségek is jelentkeznek: az önmegfigyelés rendszerességet igényel, időben fel kell ébredni, a jelek olykor nem egyértelműek. Ezek – tapasztalataink szerint – csak akkor jelentenek valóban gondot, ha a nő vagy a pár nem tisztázta, mit is várnak ettől a módszertől. Gyakran az önbizalom hiányzik. Környezetük folyamatosan azt üzeni a nőknek, hogy a testük “nem oké” (például mert kövér, vagy éppen termékeny), és ezen csak ez vagy az a szer, esetleg eljárás “segíthet”. Így megtanulják, hogy csak ezekben a külső eszközökben bízhatnak. A természetes családtervezés viszont azt üzeni, hogy a nő teste nagyon is rendben van – de ennek a megtapasztalásához, saját testünk birtokbavételéhez némi bátorság is kell. A természetes családtervezés nincs feltétlenül és minden vonatkozásában összhangban napjaink szexuális elvárásaival, így esetleg párkapcsolati nehézségek is jelentkezhetnek. Munkánk során mégis azt tapasztalom, hogy egymással törődő, elkötelezett párok számára sokkal inkább gazdagodást és a kapcsolat erősödését jelenti az ezzel járó önkorlátozás, mint megoldhatatlan problémát.

Mi a módszer lényege?

A TCST Munkaközösség által tanított természetes családtervezési módszer – megfelelően alkalmazva – megbízhatóan segít elkerülni a fogamzást. Gyermekvágy esetén pedig segítséget ad a fogamzásra legalkalmasabb napok megállapításához. A sikeres párok számára EGÉSZ-séges életmódjuk részévé válhat. A természetes családtervezéshez szükséges tudás öt alkalomból álló tanfolyamon sajátítható el biztonságosan, ez a vázlatos ismertetés csupán a tájékozódást szolgálja. Akadhatnak ugyanis olyan életmódból, egyéni különbségekből, élethelyzetekből fakadó részletek, melyek tisztázásához személyre szabott tanácsadást tartunk szükségesnek.

A női ciklus során megfigyelhetők az úgynevezett termékenységi jelek: az alaphőmérséklet és a méhnyaknyák (illetve kiegészítő jelként a méhszáj) változásai. Ezeket a megfigyeléseket feljegyezzük, majd pontosan kidolgozott szabályok szerint értékeljük. Így megállapíthatjuk a termékeny időszak kezdetét és végét.

Az alaphőmérséklet a reggeli ébredés után, de felkelés előtt szájban vagy végbélben mérhető. Értéke a peteérésig alacsonyabb szinten marad, ekkor megemelkedik, és a következő menstruációig magasabb marad.

A méhnyaknyákot a méhnyakban található mirigyek termelik, és a hüvelyen át távozik. Jelenléte kedvező körülményeket teremt a női szervezetben a hímivarsejtek számára, melyek enélkül csak rövid ideig maradnak életben. A nyákot a hüvelybemenetnél érezhetjük, letörölve pedig vizsgálhatjuk. Így megállapíthatjuk minőségi és mennyiségi jellemzőit. A menstruáció utáni napokon nyák általában nem észlelhető, majd kevés, sűrű, fehéres vagy sárgás, nem nyúlékony nyák jelenik meg. A nagyon termékeny napokon a nyák híggá, átlátszóvá, nagyon nyúlékonnyá válik, mint a nyers tojásfehérje. A peteérés után ismét besűrűsödik, majd egészen eltűnik. Bármilyen minőségű nyák jelenléte alapvető termékenységi jelnek számít!

A méhnyak alsó nyílása a külső méhszáj. Ennek a hüvelyben elfoglalt helye, tapintása és nyitottsága is változik a ciklus során, ezt belső észleléssel vizsgálhatjuk. Megfigyelése esetenként kiegészítheti a nyák megfigyelését.

Életforma, amelyhez ketten kellünk

Csilla: Több mint tíz éve döntöttünk párommal e módszer mellett. Számomra fontos volt, hogy tiszteletben tartsam testem természetes működését. Nem akartam magam hormonokkal tömni, nem vágytam mellékhatásokra. De ódzkodtam a mesterséges eszközöktől és az orvosi beavatkozástól is. Az is fontos szempont volt, hogy ez a módszer biztosan nem gátolja meg a megfogant élet beágyazódását (nem úgy, mint a spirál vagy a tabletta).

A módszer nemcsak a statisztikák szerint, hanem nálunk is biztonságosnak bizonyult. Sosem lettem véletlenül terhes, viszont amikor szerettük volna, mind a négy gyermekünk szinte rögtön megfogant. Az alkalmazás során pedig kellemes meglepetésként ért, hogy sokkal öntudatosabbá váltam. Ismerem és becsülöm, ami a szervezetemben történik. A nőgyógyásznál is magabiztosabb vagyok, mert többet tudok a saját testem működéséről, mint ő. Tudom, hogy egészséges vagyok, hiszen önmegfigyeléssel sok nőgyógyászati és hormonális betegség korán felismerhető lenne. Kihívást egyedül az önmegtartóztatás jelent. A módszer kínálta nagy biztonság ugyanis feltételezi a szexuális együttléttől való tartózkodást a termékeny napokon. Ez pedig sokszor nem könnyű – de éppen ezáltal lehetőséget is ad kapcsolatunk mélyítésére. Újra és újra közös döntéseket kell hoznunk: a biztonságot akarjuk, vagy inkább a vágyainkat követjük? Meg tudjuk-e élni az egyesülésen kívül is azt az összetartozást, intimitást, amire vágyunk? Ez állandó párbeszédet igényel: mit gondolunk a szexualitásunkról, a kapcsolatunkról. A legnagyobb ajándék számomra ezért, hogy megtapasztalom Tamás részéről a teljes elfogadást. Egészen én kellek neki, a termékenységemmel együtt, amely olyan fontos része a nőiségemnek. Nem ellenségnek tekinti, amely ellen védekezni kell, hanem ajándéknak, mellyel együtt élünk.

Tamás: Amikor közös életünk kezdetén Csillával megbeszéltük a lehetséges módszereket, ő mindjárt a TCST-t javasolta. Akkor még nem sokat tudtam arról, hogy mi ez pontosan. De ahogy megismertem, rögtön azt gondoltam, ez nekünk való. Megérintett az a nyíltság és természetesség, ahogy a ciklus változásait követhettük, ahogy Csilla rám bízta ezt a “titkot”, testének folyamatait. Megtanultam tisztelni ezeket a jelzéseket, és láttam, ahogy ő is kivirágzik – megérezte, hogy teljesen elfogadom őt. Örültem annak is, hogy semmiféle eszközt vagy mesterséges anyagot nem kell használnunk, így az egészségünket sem kockáztatjuk a legkisebb mértékben sem.

Ennyi előny mellett akkor úgy tűnt, hogy az a pár “kihagyott” szerelmes nap nem is olyan vészes. Bár azóta tudjuk, hogy a módszernek ez bizony néha nehézsége lehet, végül mégis mindig azt tapasztaltuk, hogy kapcsolatunk erősödött a várakozásban – és az új meg új egymásra találásban is.

A pontos szabályokkal, hogy őszinte legyek, kezdetben nem nagyon foglalkoztam, ezeket Csilla tartotta számon. Az évek során aztán mégis szakértője, tanácsadója lettem a módszernek én is, és így ma már együtt tarthatunk tanfolyamokat.

M. dr. Dulácska Csilla – Martos Tamás

További információk:

Tel.: 355-92-65; e-mail: [email protected]; Web: www.tcst.hu (feltöltése folyamatban)

Ajánlott könyvek:

– Dr. med. Josef Rötzer: Természetes fogamzásszabályozás. Herder Kiadó Kft., 1992. (részletes, minden problémára kitérő ismertetés)

– Kipley: A természetes családtervezés művészete (részletes, minden problémára kitérő ismertetés)

– Dr. Karácsony István: Természetes fogamzásgátlás. Sprinter Kiadó (Rövid összefoglalás speciális élethelyzetek nélkül)

Forrás: Kismama magazin