Az édesanya: Rezes Judit, (34)
Jászai Mari-díjas színésznő, balett-táncos, a Katona József Színház tagjaAz édesapa: Szabó Győző színész, reklámgrafikus
Gyermekük: Mihály Simon, született 2010. november 1-jén
Miben láthattuk Juditot: többek közt a Tartuffe, a Bakkhánsnők, a Fafeye, a Troilus és Cressida, a Sáskák című darabokban, valamint olyan sikerfilmekben, mint a 9 és ½ randi, a Szezon, A nyomozó.
Judit természetes bája, szívből jövő mosolya azzal a kellemes érzéssel ajándékoz meg, mintha régóta gyakori, szívesen látott vendége lennék a budai hegyoldalban megbúvó napfényes lakásnak. A kecses mozgású, karcsú kismama az erkélyt javasolja beszélgetésünk színhelyéül, ahol egy édes, pufók baba mózeskosárban alussza az igazak álmát.
Hogyan tudtad meg, hogy kisbabát vársz?
Amikor szerettük volna, hogy kisbabánk legyen, nem jött össze, majd úgy döntöttünk, jöjjön, amikor jönni akar. Néhány „gyanús” tünetet észleltem magamon, és ezt megosztottam egy kolléganőmmel, aki még az előadás előtt elszaladt egy tesztért. Megcsináltam, pozitív lett. Hiába vártam már ezt, mégis nagyon megijedtem. Felhívtam Győzőt, majd az édesanyámat, akik persze nagyon örültek. A Mesél a bécsi erdőt játszottuk aznap este, amelyben szélsőséges érzelmeket él meg a főszereplő – egy nagy szerelemből gyermekem születik benne, aki a végén meghal. Nagyon érdekes kört jártam be aznap este.
Milyen volt a várandósságod?
Eleinte émelyegtem, ha kiürült a gyomrom. Előadás közben, amikor kiabáltam, jött a hányinger. A szagokra is érzékeny voltam. Ezt nem engedhettem meg magamnak, és úgy döntöttem, nem mehet így tovább – ekkor, talán pszichés hatásra, végleg elmúlt a probléma. Onnantól kezdve fantasztikus volt, imádtam várandós lenni! Júniusig végigdolgoztam az évadot.
Táncos darabban is szerepeltél – nem féltél, hogy gond lesz?
Nem, úgy gondoltam, hogy ami nekem jólesik, attól a babának nem lehet baja. Ha sokat kellett kiabálnom, vagy éppen verekedési jelenetben szerepeltem, elmagyaráztam neki, hogy nincs baj, csak anya színésznő.
Hogyan készültél a baba érkezésére?
Fokozatosan készültem rá, elolvastam pár könyvet, és elmentem Adéllal (Jordán Adél színésznő) Geréb Ágnes felkészítő tanfolyamára. Noha tudtam, hogy nem fogok otthon szülni, a terhesség és a szülés természetes megélése mindig is érdekelt, és ebben sokat tudtak segíteni.
A szülés olyan volt, amilyennek elképzelted?
Nem féltem tőle, mert nem tudtam elképzelni, milyen. Fájdalomcsillapítás nélkül szültem, viszonylag hosszasan vajúdtam, de azután Misi egykettőre kint volt. Van, aki úgy emlékszik a szülésre, mint élete legfájdalmasabb élményére, de bennem nem ez maradt meg. Fáj, de elfelejti az ember.
Az apja bent volt a szülőszobán?
Eleinte azt gondoltam, hogy szeretném, ha bent lenne, de ő nem volt igazán lelkes. Idővel én is elbizonytalanodtam, mivel nem tudtam, hogyan fogom viselni, és akarom-e, hogy ezt lássa Győző. Végül egyáltalán nem bántam, hogy édesanyám volt ott velem, mert szerintem ő sokkal hatékonyabban tudott segíteni.
Milyen érzéseket hozott elő belőled az anyaság?
A mozdulatok, ahogy kézbe vettem, pelenkáztam, ahogy szoptattam, mind jöttek maguktól. Amikor hazamentünk, az nagyon furcsa volt, mert vágytam már haza, de amikor elindultunk el a kórházból, sírógörcsöt kaptam. Még itthon is a pillanatot sirattam, ami végleg megszűnt, amikor elhagytuk a szülés színterét. Ahogy aludt a mózeskosárban, úgy éreztem, olyan védtelen, bárki elviheti… Sokáig nem tudtam felfogni, hogy van fiam, hogy ő az enyém. Mostanra azért sikerült (mosolyog).
Volt segítséged otthon?
Édesanyám volt velem, akinek már van két unokája, a bátyám fiai, négy-, illetve hatévesek. Tulajdonképpen az unokaöcséimmel való találkozások érlelték meg bennem a gyerek utáni vágyat. Győzőnek azon a héten volt bemutatója, azután el kellett mennie Szombathelyre. Sokat ingázott, amikor nem próbált, hazajött, hogy velünk legyen. Édesanyja is eljött Nyírbátorból segíteni. Közben mi is hazamentünk Miskolcra, Misi dédnagymamájához és nagypapájához. Ez egy négy hónapos időszak volt, így Győző csak nemrég kezdett bekapcsolódni a gyerek körüli teendőkbe. Nagy a szerelem a kisfiával. Szokta fürdetni, a pelenkázás elől sem hátrál meg, de leginkább játszik vele.
Misi úgy alszik, mint a tej, mintha nem akarna megzavarni bennünket!
Persze, mert éjszaka többször is fölébred! Eleinte igény szerint etettem – az étvágyával sosem volt baj –, most kezdünk átállni a négyórás etetésre. Szerencsére annyi tejem van, hogy még Adél babájának is jut belőle.
A barátságotok Jordán Adéllal egyidős kisbabáitok kapcsán alakult ki, vagy korábbról ered?
Adéllal több mint tíz éve vagyunk barátok. Volt egy hosszú, intenzív szakasza, amely később lazult a térbeli távolság miatt, majd amikor egy színházba kerültünk, ismét szorosabb lett. Az, hogy szinte egyszerre lettünk várandósak, külön ajándék.
Hogy érzed magad az új helyzetben?
Jól érzem magam, nem hiányzik semmi! Amikor találkozom a kollégákkal, vagy bemegyek a színházba, természetesen megdobban a szívem, de amikor Misivel vagyok, mindenem megvan. Gyakran kimozdulunk, ha van valami dolgom, viszem őt is kendőben vagy babakocsiban. Így, hogy jó idő van, sokkal könnyebb. Misi egész pici korától „jár” úszni – eleinte az edzője jött hozzánk és úsztatta a kádban, most már a Vízipók Egyesületbe hordom. Imádja a vizet!
Melyikőtök természetét örökölte a kisfiatok?
Az apja temperamentumát örökölte, de az én nyugalmammal majd kordában fogom tudni tartani!
Egyszer azt nyilatkoztad, hogy nem rendelkezel valami nagy önbizalommal. Pedig a pályád, szakmai sikereid erre semmi okot nem adnak!
Sokáig nem volt ezzel problémám, nyitott, vidám kislány voltam. Felnőttkoromban történt valami velem – valójában nem tudom az okát. Viszont a terhességem alatt hatalmas erőt kezdtem érezni magamban, ami most is tart. Misi adja nekem.
Miben változtatott meg az anyaság?
Amit meg kell csinálni, azzal nem várok. Sírósabb és érzékenyebb lettem. A fontossági sorrend változott meg az életemben. Ez a változás nyilván akkor lesz érdekes, ha majd visszamegyek dolgozni a színházba.
Régebben már játszottál kismamaszerepet. Most másképp csinálnád?
Lehet, hogy el sem tudnám játszani! Nem biztos, hogy el tudnám mondani azokat a mondatokat sírás nélkül, illetve annyira felfokozott állapotban tudnék-e egyáltalán beszélni.
Forrás: Kismama magazin
Kapcsolódó cikkek
