Itt a baba!
Az első néhány év visszatekintve sokkal hosszabbnak tűnik, mint a többi. Nemcsak azért, mert a cipónyi babából beszélni, bukfencezni tudó gyerkőc válik, hanem azért is, mert a párnak olyan problémákat kell megoldania együtt, amelyekhez foghatóval még sose találkoztak. Mielőtt babád lett, vajon hányszor kellett azonnali döntéseket hoznod, életbevágó kérdésekben? Volt-e ekkora felelősség a válladon? Volt-e olyan kérdés, amelyben eltért a véleményed a párodétól, és úgy gondoltad, hogy ha neki adsz igazad, visszafordíthatatlanul megváltozik az életed?
Eddig legföljebb olyasmin különböztetek össze, panzióba vagy kempingbe menjetek nyaralni. Akár egyik, akár másik valósult meg, maximum egy üdülés látta kárát. Most egészen másról van szó. A gyerekeitekről. A családról. Régen sokkal könnyebb volt a szülők dolga, hiszen nem volt ennyi irányzat, tudományos és áltudományos elmélet az agy biokémiájától a steineri nevelési elveken keresztül az indigókék auráig.
Ma kevés kapaszkodó van. Megismerkedhettek alaposabban néhány szemlélettel könyvek, tanfolyamok vagy az internet segítségével. Ha szerencsétek van, éppen olyasmivel találkoztok, amivel mind a ketten tudtok azonosulni. Ha nem, akkor egyezkedni kell, és ez sokszor nem egyszerű, de őszinteséggel, türelemmel és figyelemmel megtaláljátok a közös utat.
Már ki is nőtte a fészket!
A csecsemőből kisgyerek lesz, aztán hipp-hopp óvodás. Teljesen új a felállás!
Az anya visszanéz az eltelt évekre, talán ki is nyújtózkodik, megropogtatja a derekát: ezentúl már nem kell kicsit meghajolva kézen fogva irányítgatni a csemetét, nem kell mindig ölbe kapva, ölelve tutujgatni, hogy álomba merüljön, vagy éppen megnyugodjon egy kiadós sírás után. A folyamatos fizikai megterhelésnek és a szinte huszonnégy órás éber figyelemnek vége. A gyerek megnőtt, megügyesedett, maga is megbirkózik már a kisebb megpróbáltatásokkal.
Az anya tehát kinyújtózkodik, és csodálkozva körülnéz: ilyen tágas a nagyvilág! Van élet a pelenkahegyen túl! Boldogan indulna útnak, de hirtelen hiányozni kezd a maszatos kéz a kezéből, a babaillat az orrából. Bizony, az első önálló lépéseket a szülőknek is gyakorolniuk kell. Még szerencse, hogy ott van a gyerek, aki tesz róla, hogy ne siessék el a dolgokat, és ne menjenek túl messzire.
Újragondolva
A család tehát vadonatúj helyzetbe kerül. Hol így, hol úgy, de mindenkinek váltania kell, hiszen a gyerek nem maradhat örökké a mama szoknyája mellett, a szülők többsége pedig szívesen visszatérne legalább részben a nyitottabb, mozgalmasabb életbe, ideje egy részét a hivatásának, hobbijának vagy éppen párjának szentelné. Minden családban másként zajlik ez a folyamat. Egy biztos, ilyenkor a szokásosnál jobban kell figyelnünk egymásra, és meg kell vitatni olyan dolgokat is, amelyek elsőre magától értetődőnek tűnnek.
Az anya is szeretne dolgozni? Kinek mi a fontosabb: az anyagi biztonság vagy a családi fészek melege? A szellemi képességek karbantartása, a karrier? Ha mind az, akkor hogyan tudják ezt együtt elérni a családtagok? Ha főleg pénzre van szükség, kit tudnak bevonni a gyerek és a ház körüli teendőkbe? Ha a családi fészek melegét szeretnék megőrizni, milyen lehetőségei lehetnek az anyának, hogy mégis kilépjen a házimunka egyhangúságából? Meg tudják-e osztani a feladatokat úgy, hogy senki ne érezze magát mártírnak? A család vagy a munka mártírjai a tapasztalt családterapeuták számára mindig gyanúsak. Egy egészséges családszerkezet ugyanis nem teszi lehetővé, hogy szélsőségesen megterheljen a családtagok közül egy embert. Ez csak akkor történhet meg, ha helyzet a „mártírnak” is megfelelő. Különben kilépne belőle, és megértetné a többiekkel, hogy ez így nem sportszerű.
Az ilyen és ehhez hasonló játszmák, az „én azt hittem, hogy te azt gondolod” típusú félreértések csak úgy kerülhetők el, hogy energiát fordítunk egymásra, a párunkra és a gyerekünkre egyaránt. Ezek a kapcsolatok nem működnek önmaguktól, nem elég őket a házasságkötő teremben vagy a nászágyon pályára állítani. Meg kell teremtenünk a körülményeket az őszinte beszélgetésre és az együttlétre, akár olyan áron is, hogy ideiglenesen a család többi tagja, netalán a mosogatni-, barkácsolnivaló háttérbe szorul. Ha ez sokáig elmarad, egy idő múlva úgy érezzük, hogy nem együtt, hanem csak egymás mellett élünk. Innen már nem könnyű a visszaút, sőt, időnként lehetetlen.
Kis gyerek kis gond
Ezt persze nehezen hiszik el a kisgyerekes szülők, pedig mennyivel könnyebbnek tűnik egy csecsemő alvási szokásait a mieinkkel összeegyeztetni, mint például a negyedik intő után a fogadóórára berendelt szülők között várni a sorunkra, vagy a családi viszálykodást úgy irányítani, hogy annak legalább a gyerek ne legyen vesztese (ilyen persze nincs). Ahogy nő a gyerek, egyre komolyabb kérdésekkel kerülünk szembe. És a kérdésekre a válasz egyre kevésbé egyértelmű.
Vajon kitartsak-e a saját szemléletem mellett, vagy engedjek az osztálytársak vagy a korszellem nyomásának (és megengedjem, hogy nézze ezt a szörnyű sorozatot, hogy megvegye ezt a méregdrága cipőt, elmenjen az osztálytársaival arra a koncertre)? Vajon tényleg együtt tudunk-e működni, egyformán tudunk-e gondolkodni a párommal, ha fontos dolgokról van szó? Vajon ugyanolyan hibákat követek el, mint a saját szüleim az én gyerekkoromban? Vajon tilos elkövetnem ezeket a hibákat? Nem éppen ezek miatt lettem ilyen edzett, jóravaló és kemény ember? De jó lenne, ha ilyenkor jönne valaki, aki megmondja, mi az egyetlen és helyes válasz… de nem jön senki.
A fiatal „kezdő” felnőtt, aki úgy gondolja, hogy majd ő megmutatja, hogyan is kell ezt az „élet nevű dolgot” csinálni, lassan átadja a helyét az érett felnőttnek, aki leszámol azzal az illúzióval, hogy a saját szülei adta lelki és anyagi biztonság örökké tarthat. Ráébred, hogy valóban felelős döntéseseket kell hoznia, de jó esetben ráébred arra is, hogy egy-egy rossz döntés még nem a világ, az élet megy tovább, és – ha akarjuk – kihúzhatjuk magunkat a nehezebb helyzetekből. A nagy gyerek nagy gondjait szerencsére már kevésbé az „okos” fiatal szülő, mint inkább a „bölcs” érett szülő szokta megkapni, aki már higgadtabban kezeli a dolgot. Többnyire ez a kamaszok szerencséje.
Ezek a cikkek is érdekelhetnek:
Forrás: Kismama magazin
Kapcsolódó cikkek
