Sok olyan család van, amely tartósan nem nélkülözheti az anya jövedelmét. Nagyon fontos szempont az is, hogy az anyák egyre nagyobb része tanul évekig, és persze szülés után sem szeretnék parlagon hagyni tudásukat, ötleteiket. Nem olyan lehetetlen megtalálni az arany középutat, ha a család és a munkahely is besegít.
Iskolás kismamák
A felmérések szerint a felnőtt lakosok közül az aktív dolgozók tanulnak a legtöbbet, a több szabadidővel rendelkező munkanélküliek, illetve kismamák kevésbé látogatják a képzéseket. Pedig a kicsivel otthon töltött idő éppen megfelelő lenne a korábbi tanulmányok felelevenítésére, új nyelv elsajátítására vagy szakma szerzésére. Nem attól lesz jó anya valaki, ha napjának minden percét a kicsi szórakoztatására, kiszolgálására és a háztartás vezetésére fordítja. Azt viszont bátran elmondhatjuk, hogy a napi tizennégy-tizenhat órában szünet nélkül tevékenykedő (főző, takarító, rámoló, eltűnt holmik ezreit felkutató), gyerekeit ide-oda szállító, ellátó és szórakoztató nő jártasságot szerez a vitás kérdések türelmes rendezésében és egyszerre több dolog egyidejű nyomon követésében. Ezeket a keresett munkaerő-piaci erényeket kellene némi (tovább)tanulással tökélyre fejleszteni. Sokan nem is tudják, hogy ma már minden megyeszékhelyen indítanak a Munkaügyi Központok olyan átképzéseket, amelyekre gyeses anyákat is várnak. Feltétel, hogy a legkisebb gyerek már betöltse a másfél éves kort. Itt elsősorban irodai munkához szükséges ismereteket: számítógép-kezelést, angolt vagy más idegen nyelvet, marketinget, ügyintézést oktatnak. A képzések változó hosszúságúak, pár hónapostól akár két tanéven át is tarthatnak. s a tanulók legfeljebb a tandíj tíz százalékát fizetik. Ugyanígy ingyenes gyes alatt az első, illetve másoddiploma megszerzése is, részletek a felvételi tájékoztatóban vagy a www.felvi.hu honlapon olvashatók.
Törvény a bölcsődékről
A következő évtől jelentősen emelkedni fog az önkormányzatok által működtetett bölcsődék száma, mivel a tízezer lakosúnál nagyobb települések önkormányzatait 2004. január 1-től törvény fogja kötelezni ilyen intézmények üzemeltetésére.
Alapítványok és egyesületek
A statisztikák szerint negyvennyolcezer civil szervezet működik ma Magyarországon. Ezek összességében mintegy nyolcvanezer embert foglalkoztatnak. A szakértők szerint megoldást jelenthet a kisgyerekes nők számára, ha ilyen szervezeteknél helyezkednek el, hiszen itt nagyrészt kötetlen munkaidőben, “családbarát módon”, lakóhelyükön, többnyire az ott élők számára fontos célok eléréséért dolgoznak az aktivisták.
Ezek a szervezetek legtöbbször szervezői, adminisztrátori munkára, irodába keresnek fizetett alkalmazottat, de sok esetben pályázatok menedzselésére, szakértői munka végzésére, rendezvények szervezésére is vesznek fel dolgozókat. Ha valaki még nem ismerné lakóhelye civil szerveződéseit (alapítványok, egyesületek), akkor megtalálja azokat a civil szervezetek adatbázisában, ahol rengeteg egyéb hasznos információ is olvasható.
Civil szervezetekről
www.nonprofit.hu, illetve a www.ngo.hu. Levélben a Miniszterelnöki Hivatal Civil Kapcsolatok Főosztályához fordulhatunk.
Kézíráselemzéssel a karrierért
Sok kisgyerekes anya érzi úgy, hogy egészen megváltozott ahhoz képest, amilyen gyerek nélkül, dolgozó nőként volt. Áthelyeződtek a hangsúlyok, átalakult az életmódja. Az új személyiségjegyek azonban sokszor rejtve maradnak, gyakran nincs tisztában saját értékeivel, egyes esetekben érdeklődési területével sem, és emiatt be sem mer lépni a munkaerőpiacra. A Grafológiai Intézetben egy Németországban már működő hálózat ötletét felhasználva dolgozták ki – üzleti alapokra építve – az úgynevezett Főnix programot a pályaújrakezdő anyákért. Önismereti tanácsadó szolgáltatással, illetve tréninggel a bizonytalan, de dolgozni vágyó nő személyiségének leginkább megfelelő megoldásokat keresik. A Főnix-tanácsadás keretében kézzel írt anyagot kérnek a jelentkezőtől, s azt grafológiai elemzésnek vetik alá. Az arról kialakult szakvélemény alátámasztására pszichológiai tesztet is végeznek.
Ezek után személyes beszélgetésen adnak tanácsot, hogyan aknázhatnák ki legjobban a munkavállalási lehetőségeket. Az eredményekről Keveházi Katalin, a programért felelős szakember így vélekedik:
– Minden résztvevő tudomására hozzuk, hogy nem tudunk munkalehetőséget ígérni. A hozzánk befutó megkeresések a piaci keresletnek megfelelően kötetlen munkaidejű értékesítői munkakörök, illetve leginkább irodavezető keresésére kapunk megbízást. Ügyfeleink nagy része olyan nő, akik számára fontos a külső és belső elvárásoknak való megfelelés, és szeretnének otthon és a munkában is helytállni. Fő eredményünknek azt tartom, hogy azokban az esetekben is tudunk szakszerűen segíteni, amikor látszólag holtponton áll az anya.
A Grafológiai Intézetben további szolgáltatásokat is igénybe vehetnek a tanácstalan kismamák (álláskeresési tréning, vállalkozási tanácsadás…).
Aki nem kívánja igénybe venni a Grafológiai Intézet szolgáltatásait, ám munkaközvetítő adatbázisukban szeretne szerepelni, küldjön fényképpel ellátott önéletrajzot, kézzel írt kísérőlevelével együtt az intézet címére
Címek:
– Fővárosi Munkaügyi Központ, Képzési Osztály, 303-07-35.
www.prompt.hu, Prompt Oktatóközpont, folyamatos számítástechnikai képzések, távoktatás, kismamacsoport, 2100 Gödöllő, Testvérvárosok útja 28., 06-28/430-695, [email protected]
– Foglalkoztatáspolitikai és Munkaügyi Minisztérium, Esélyegyenlőségi Főigazgatóság, 1051 Budapest, Roosevelt tér. Tel.: 331-35-68; 312-20-08; 475-58-75; 475-58-00
távmunkáról: www.tavmunkainfo.hu; www.tavmunka.lap.hu
– Grafológiai Intézet, 1126 Budapest, Böszörményi út 20-22. Tel.: 201-5568, tel./fax: 201-5569, 355-8193. E-mail: [email protected]
www.grafint.hu, Keveházi Katalin
Akiknek sikerült
Éva korábban értékesítési területen dolgozott a távközlésben. A gyes lejárta után egy amerikai tulajdonban, de magyar irányítás alatt dolgozó, tanácsadással foglalkozó cég számára ajánlották a Grafológiai Intézet munkatársai. A jelöltek közül őt választották a négyórás irodavezetői munkára.
Judit mérnökként dolgozott a két gyermek megszületése előtt egy otthonától távol lévő nagyvállalatnál. Amikor második gyereke is nagyobbacska lett, úgy érezte, szívesen dolgozna ismét. Agglomerációs településen él, ahol szűkek a lehetőségek. A személyiségvizsgálat eredménye szerint Judit kreatív, tanulékony, jól kommunikáló és rugalmas személyiség. Őt kreatív stúdiónál helyzeték el, főként távmunkában végezhető feladatot kapott. Elégedett, mert csak az értekezletekre kell bejárnia, egyébként szabadon oszthatja be idejét.
Amerikából jöttek…
Mesterségük címere akár egy pelenkás baba is lehetne… A világ második legnagyobb vállalatcsoportjához, a GE-hez tartozó Budapest Bank Rt. jelentős energiát fordít a nők és a férfiak esélyegyenlőségének megvalósítására. A mintegy 1700 dolgozót (felerészben nőket) foglalkoztató cégnél nemrégiben felmérték, hogy vezető beosztásokban szinte alig találni hölgyeket. A hagyományos női-anyai szerepek és a munkahelyi előmenetel összehangolásának segítésére speciális “női karriermenedzsment tréninget” fejlesztettek ki, ahol a női dolgozóknak adnak tanácsokat az önbizalom fejlesztéshez. Gyesre távozott kollégáikat “felkaroló” programjuk is van, melynek célja, hogy anyaszerepet vállaló munkatársakkal távollétük alatt is folyamatosan tarthassák a kapcsolatot. Tájékoztatják őket a munkahelyüket érintő fontosabb eseményekről, és figyelnek arra, hogy meghívást kapjanak a bank által szervezett dolgozói találkozókra.
A gyes lejárta után pedig “igény szerint” lehet dolgozni négy-hat órás, heti kettő-három-négy napos munkahét szerint, természetesen ennek megfelelően arányos munkabérért.
A Budapest Banknál folyamatosan van munkaerő-felvétel, hirdetik az újságokban és weboldalukon, www.budapestbank.hu, megfelelő képesítéssel rendelkezőknek részmunkaidős munkát is ajánlanak a bankfiókokban: pénztáros, értékesítő, tanácsadó. A GE-nél egyébként tilos a felvételi beszélgetésen magánéletre, gyerekek számára, szülési tervekre vonatozó kérdést feltenni.
Anyák előnyben
A gyesen töltött évek a legtöbb esetben értékesebbé, talpraesettebbé teszik a nőket, kialakulnak olyan képességeik, melyek hatalmas előnynek számítanak a munkaerőpiacon. Melyek ezek?
>
Előny lehet a (kisgyermekes) anyaság:
Szervezést igénylő munkaköröknél | Marketinges, rendezvényszervező, irodavezető, recepciós, üzletkötő |
Rugalmas munkaidőben végezhető munkáknál | Kérdezőbiztos, piackutató, területi képviselő |
Kommunikációt igénylő munkakörökben | Értékesítő, hirdetésszervező, termékmenedzser, tanácsadó munkatárs, call center operátor (telefonos felvilágosítást nyújtó munkatárs), ügyfélszolgálati ügyintéző |
Kreatív munkakörökben | Fordító, tervező, grafikus, fejlesztő |
Hátrány a kisgyermekes anyaság:
Több műszakos munkarend | Fizikai munka, kórházi, ügyeleti rend |
Veszélyes munkakörök | Vegyipari, építőipari munkahelyek |
Sok utazással járó munka | Vezetői munkakörök, külkereskedelem, idegenforgalom |
Forrás: Kismama magazin