Teherbeesés

500 család ígérte be a 3 gyereket

Az állam az elmúlt négy évben 219 milliárd forintot fizetett ki a CSOK-ra, százezer család igényelte a támogatást és 500 olyan házaspár is volt, akik 3 gyereket vállaltak úgy, hogy még egy gyerekük sem született.
2019. Március 28.
500 család ígérte be a 3 gyereket

2015. július elseje óta lehet igényelni a családi otthonteremtési kedvezményt. A négy év alatt csaknem százezer család igényelte a támogatást, az állam eddig 219 milliárd forintot fizetett ki – tudta meg a 24.hu. Az igénylők között 500 olyan házaspár is volt, akiknek még nem volt gyerekük, de felvették a 10 milliós támogatást, vagyis vállalták, hogy három gyerekük lesz. A szabályok alapján ugyanis lehetőség van arra, hogy úgyis fel lehet venni a három gyerek után járó 10 milliós támogatást, hogy a párnak még nincs egyetlen gyereke sem. Ha nem sikerül teljesíteni a három gyereket, akkor a támogatást teljes egészében, késedelmi kamattal kell visszafizetni. A 10 millió forintos CSOK esetén a jegybanki alapkamat ötszöröse a büntetés.

A támogatás népszerűsége az elmúlt években folyamatosan nőtt, de tavaly megtorpant. 2015-ben 10 ezer kérelem volt, 2016-ban 26 ezer, 2017-ben 30 ezer, 2018-ban kicsit kevesebb mint 30 ezer.

Tavaly októberben jelentették be, hogy a CSOK mellett igénybe vehető 10 millió forintos kedvezményes hitelt kétgyermekes családok is igényelhetik, és a háromgyerekeseknek ez az összeg 15 millió forintra emelkedik új lakás vásárlása esetén. Idén februárban pedig a miniszterelnök bejelentette hétpontos családvédelmi akciótervét, amelynek keretében bővül a CSOK kedvezményes hitele, a két- vagy többgyerekesek pedig már használt lakás vásárlására is felvehetik a hitelt.

Kapcsolódó cikkeink:

Forrás: 24.hu