Teherbeesés

Azt mondták neki, hogy nem lehet gyereke, mégis ikreknek adott életet

Mondhatni, hogy csoda történt az asszonnyal, akivel már 15 évesen közölték, hogy nem lehet gyereke.
2022. Június 03.
Kép:  Annmarie Young Photography/Getty Images

Kimberley Tripp már gyerekkorában tudta, hogy egyszer majd nagyon szeretne édesanya lenni, de 15 éves korában PCOS-t diagnosztizáltak nála, ami megnehezítette a dolgokat. Már ekkor közölték vele, hogy az állapota miatt valószínűleg nem lehet gyereke.

A Queenslandben élő nő mégsem adta fel a reményt. Miután felnőtt és férjhez ment valóban nem esett teherbe természetes úton, és az orvosok ismét csak megismételték a tinikorában már felállított diagnózist, de a férjével úgy döntöttek, hogy mégis megpróbálják a mesterséges megtermékenyítést. Ami elsőre sikerült, ráadásul nem is egy, hanem két baba született belőle.

Patrick és Leo 2020. márciusában születtek 2,7, illetve 1,9 kilogrammal és azóta is nagyon jól vannak, a család pedig igazán boldog. A most 35 éves Kimberley azért osztotta meg a történetét, hogy reményt adjon vele más nőknek, akiknek minden álmuk anyává válni.

Az ikrekről és az édesanyáról készült képet itt nézheted meg.