
Fotó: Getty Images – AnaBGD
Előre leszögezzük: ez a lánynév, amire a közelmúltban bukkantunk az ELTE Nyelvtudományi Kutatóközpont utónévkeresőjében, nagyon szépen hangzik, ráadásul rövid is, ami sok szülőnek fontos szempont a névválasztásnál.
A jelentésétől azonban szinte képtelenség elvonatkoztatni, így nehezen tudjuk elképzelni, hogy sok kislánynak választják. Ennek ellenére a szakértők összefoglalója szerint néhány előfordulást itthon is regisztráltak, ami azt jelenti, hogy akad olyan, aki születésekor ezt a különleges nevet kapta.
Nem is csigázunk tovább, eláruljuk, hogy ez a vitathatatlanul különleges név a Henna, ami magyar eredetű, és a sok más mellett hajfestésre is használt növényt jelenti.
Becézve is anyakönyvezhető
Az itthon anyakönyvezhető lánynevek között szerepel a Henni is, ami a nevekneked.hu információi szerint a fent említett Henna név becézett formája. Hogy ez mennyire helytálló, azt nem tudjuk, az ELTE Nyelvtudományi Kutatóközpontja ugyanis más eredetet tüntetett fel a Henni névhez: ott az szerepel, hogy a Henrietta és a Johanna becéző alakjaként önállósult.