Teherbeesés

Nyílt levél a lombikozó ismerőseimnek: “Nem tudtam, min mentek keresztül”

Fejet kell hajtani azok előtt, akik kénytelenek a végsőkig elmenni, hogy egyszer karjukban tarthassák kisbabájukat.
2022. Március 30.
Fotó: Getty

Három gyermekem van. Mivel fiatalon lettem anya és mindig akkor jöttek a gyerekek, amikor férjemmel úgy éreztük, készen vagyunk rá, a terhességre, babavárásra sosem gondoltam nehézségként.

Aztán, amikor negyvenhez közeledve körbenéztem a barátainkon, rá kellett jönnöm, micsoda feszítő kín, ha nem vagy csak nagy nehézségek árán jön össze a baba.

Volt, ahol a fiúnál fiatalon hererákot állapítottak meg. Előbb az egyik, majd egy évre rá a másik heréjét távolították el. Bár vettek le örökítőanyagot, a harmadik beültetés után feladták, hogy vér szerinti gyerekük legyen.

Egy másik párnál végignéztem a keserves küzdelmet. A lányt rengeteget műtötték, hogy egyáltalán érdemes legyen nekiállniuk a lombikeljárásnak. Amikor a sokadik kísérlet is kudarcba fulladt, az orvosok azt tanácsolták, 7-8 hónapig kerüljön minden stresszt.

Párjával átgondolták a lehetőségeiket és a lány egy év fizetés nélküli szabadságot kért, próbált minden stresszt kiiktatni az életéből, hogy az év végi lombikozásra teljesen kisimult legyen. Sajnos, hiába volt minden, a baba nem jött össze, anyagilag viszont majdnem rámentek.

És egy idő után, a mindig vidám házaspárból egyre szótlanabb, komorabb lett. Ők, akik eleinte lelkesen jöttek babanézőbe, ha a társaságunkban valakinél újszülött érkezett, egy idő után el-elmaradtak. Nem akartak szembesülni azzal, ami nekik úgy hiányzik.

Egyik barátnőm évek óta nem talál magának megfelelő társat. Gyereket viszont szeretne, ezért egy spermabankból szerzett magának apát. Skandináv donor, impresszív adatlappal. Együtt kísértük el a beültetésre. Aztán kiderült, hogy kell második, majd harmadik.

Itt fogyott el a pénze és kicsit a kedve is, pedig mindent feltett arra, hogy még az életben szülhessen. Látva a küzdelmét és az elkeseredését, a szívünk vele fájt.

Persze van olyan barátom is, aki rendszeresen elmondja, hogy a lombik mekkora áldás volt az életében, mert így lehettek ikrei, máskülönben talán gyereke sem.  

Tudnotok kell, hogy csodállak mindannyiótokat! A kitartásotokat, az elszántságotokat. Hogy készek vagytok bármit bevállalni, tűrni a fájdalmat, átélni az izgalmakat. Akár lesz végül gyermeketek, akár sikertelen a lombik, elmondhatjátok magatokról, hogy olyan erő van bennetek, ami nincs mindenkiben!